Tényleg én vagyok rosszul bekötve, ha élvezem az egyedüllétet?

23 éves lány vagyok. Több, mint egy éve egyedül, nincs párom semmilyen formában.

Minden ismerősöm (főleg a lányok) arról próbál meggyőzni, hogy ez így nincs rendben, és biztos még saját magamnak is hazudok, a lelkem mélyén pedig társ után sóvárgom.

Azonban ez nincs így, számomra tényleg nem szenvedés a szingliség, sőt még élvezem is.

Nem bánt senki, nem csapnak be, nem fáj senki miatt sem a fejem. Szeretetet, törődést, megértő füleket kapok sok-sok embertől. Az életemet kitöli a sport, munka, a tanulás, a kirándulások, a könyvek és a barátok.

Persze nem akarok szingliként megöregedni. Nagy álmom egy saját család, de amíg nem találok egy olyan társat, akivel élvezetesebb az élet, mint egyedül, addig nem fog változni a helyzetem.

Nem is értem azokat az embereket, akik kínkeservesen sóvárognak egy párkapcsolat után, és eret tudnának vágni, ha egyedül maradnak.

Ti mit gondoltok erről?