Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti hogy viselkednétek, ha ezek után még rátok írna?
Van egy srác, akivel még év elején kezdtünk beszélgetni facebookon, rögtön megtaláltuk a közös hangot, órákig képesek voltunk beszélgetni, aztán egyszer csak eltűnt. Úgy nyár körül egyszer ráírtam, de semmi, be se lépett egyszer sem. Bevallom, nagyon hiányzott, nem értettem, hogy most mi ez az egész, már elkönyveltem, hogy többet ne is hallok róla, próbáltam kiverni őt a fejemből. És mikor már úgy éreztem, hogy túl vagyok rajta, egyszer csak belépett. Kb. egy év után. És rám írt, de úgy, mintha mi sem történt volna, mintha csak tegnap hagytuk volna abba a beszélgetést. Direkt nem hoztam föl, ezt az eltünését, azt vártam, mikor mondja ő, De nem, ugyan úgy viselkedik, mint azelőtt. És furcsa érzések kavarognak bennem, egy részem örül is neki, másik meg gyanakodik, hogy most mért is írt rám, mit akar? És mondta, hogy érzi, hogy más vagyok, mint voltam, és én is érzem, hogy már nem bízom benne annyira, mint azelőtt.
Szóval szerintetek kerek perec kérdezzem meg, hogy mért kellett se szó, se beszéd eltűnnie? Vagy majd ha akarja ő elmondja? Ti egyáltalán még szóba állnátok vele, haragudnátok rá?
L/27
Haragudni nem haragudnek, hisz csak egy internetes felidegen, aki nem tartozik elszamolassal.
Viszont komolyan biztos nem vennem ezutan (bar igazabol eddig sem tettem volna, nem igazan ertelek oszinten szolva, talalkoztal vele egyaltalan?) ill. biztos rakerdeznek, miert tunt el. Nem szamonkeresbol, kivancsisagbol.
Haragudni én sem haragszom rá, mert ahogy mondtad, elszámolással nem tartozik, egyszerűen csak nem tudom hova tenni. Honnan tudjam, hogy holnap nem tűnik-e el megint egy évre? Vagy neki ez természetes?
Hát, szerintem a számlákkal nem volt gond, ahogy kivettem, nem kell a pénz miatt aggódnia.
Nem tudhatod, siman eltunhet megint. Epp ezert nem elnem bele magam a dologba.. ha amugy jo beszelgetopartner, es epp nincs jobb dolgod, akkor dumalnek vele, de ennyi. Semmi tobb. Internetes ismeros. Az elozo alkalommal sem kellett volna tobbet belelatni a dologba, egy ilyen utan pedig plane nem.
#4
Voltam már én is hasonló cipőben. Sokat beszéltünk, még talákoztunk is, aztán hirtelen eltűnt. Fél év után megint írt, ezt letudtam annyival, hogy megkérdeztem "te még élsz? " utána megint beszélgettünk. Bár az alatt az idő alatt, míg sokat beszéltünk, eljutott, hogy ő egyszerűen ilyen, nem is vettem kézpénznek, hogy hosszú távon az életem része lesz.
Nem lehet, hogy hirtelen talált valakit, azért szakította meg veled a kapcsolatot? Majd mikor az tönkre ment, és újra egyedül lett, eszébe jutott, hogy te is ott vagy és ezért keresett?
Valószínűleg mert lett jobb csaja közben téged pedig parkoló pályára tett. Csaj dobta, most beizzít téged.
Én egy nővel vagyok ugyanígy, nagyon megvolt a közös hang, de megszakadt a kapcsolat , én tuti nem beszélnék vele ha jelentkezne is, hamár ennyit nem tudott benyögni hogy mivan, hónapos beszélgetések után...
De te tudod, a te életed te döntesz.
De egyben biztos lehetsz, ha ő így veszi ezt hogy egy év után semmi életjel aztán csak rád ír mintha mi sem történt volna, akkor a való életben is ilyen fickó lehet, aki úgy gondolja nem tartozik elszámolással senkinek.
Ha én beszélgetek, ismerkedek egy lánnyal akkor megtisztelem annyival hogy öszinte vagyok hozzá. Még ha egy pár napról is van szó jelzem hogy nem leszek fent mert elutazom vagy bármi, de hogy egy év után minden magyarázat nélkül folytatja ott ahol abbahagytátok, az az én szememben pofátlanság, semmibe vesz téged szerintem.
27 évesen már ideje lenne felnőtt nőként viselkedni. Ha akarsz valamit tudni, kérdezz rá nyíltan.
"Valószínűleg mert lett jobb csaja közben téged pedig parkoló pályára tett. Csaj dobta, most beizzít téged."
Szerintem is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!