Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogos volt a kiakadásom? Vagy tényleg túlreagáltam?
Nyáron ismertem meg egy pasit. Nem vagyunk együtt, de talán még a szexkapcsolat is túlzás. Elvagyunk együtt ha olyan kedvünk van, meg néha lógunk együtt, de ennyi.
Mint például ma is, eljött velem vásárolni. 3 óra után kicsit ideges voltam mert sehol nem találtam, amit kerestem, és fontos lett volna. Kicsit számítottam volna a segítségére vagy az "együttérzésére", ehelyett csak bámészkodott, nyomkodta a telefonját meg végig magáról beszélt. Tényleg ideges voltam, mert fontos lett volna, amit kerestem, és igen, lehet hogy kicsit idegesítő is voltam, erre ő az egyik percben közölte, hogy "Ha tudtam volna, hogy ekkora hisztis p.icsa vagy..." Visszakérdeztem mert egyszerűen nem hittem el, amit mond, erre tök bunkón rávágta hogy "jól hallottad"
Nyilván nem ez volt a legjobb reakció, meg rosszul cselekedtem, de indulatból pofonvágtam, mire csak kiröhögött. Otthagytam, 10 perc múlva felhívott, hogy hol vagyok, visszamentem hozzá, és csak magyarázkodott hogy hát nem gondolta komolyan meg ne haragudjak...amúgy ordított róla hogy kamuzik, csak nem akar fasírtban lenni..... Nem egy hülyegyerek egyébként, 26 éves, (elvileg) érett férfi... A tesóm szerint túlreagáltam, nincs "jogom" így kiakadni rá, nem is vagyunk együtt..
Tényleg túlzás volt a reakcióm?(a pofont leszámítva, mert az tudom hogy igen)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!