Esélytelen lenne a dolog? Nagyon hosszú.

Előre is bocsi ha kicsit értelmetlen lenne... annyi minden van bennem amit leírnék, hovy lehet egy ket helyen belekavarodok.

Naszóval.

7 évvel ezelőtt megismerkedtem egy lánnyal.

Szakítottunk, azt hazudta, hogy terhes, visszamentem mert a gyereknek nem akartam rosszat... utólag kiderült, hogy csak utána esett teherbe. Hazudott.

De a pici miatt mellette maradtam.

Tavaly egyszercsak hazajött, közölte, hogy vett egy tesztet, ugyan nézzük már meg, mert hónapok óta nem szed tablettát...

Persze hogy megint terhes volt.

Most itt állok 2 gyerekkel akiket imádok, egy nővel akit sosem szerettem. Sőt... egyenesen gyűlölök, azért amit tett.

Nincsenek veszekedések sem viták. Mert nem érdekel mit csinál, fölöslegesnek tartom hogy bámit megbeszéljek vele.

Emiatt kívülről mindenki azthiszi, hogy milyen tökéletes kapcsolat.

Éjjelnappal túlórázom, nem a pénz miatt, azt az utolsó forintig elveri... csak hogy ne kelljen itthon lennem.

Egyedül dolgozom, főzök, hordom a nagyobbik gyereket az oviba, utalom magam... így teltek a napjaink még nemrég.

Már beletörődtem, hogy így fogom leélni az életem, 30 alatt vagyok, de kb 50 nek éreztem magam évek óta. Megtörtem, belefásultam mindenbe... eligénytelenedtem, pánikbeteg lettem, az utcára alig mertem kimenni, volt időszak, hogy nem is tettem, csak ha munkába mentwm... elvesztettem minden életkedvem. Csak az hajtott, hogy minden nap lássam a gyerekeket.

Viszont... most megismerkedtem egy lánnyal.

Egyenlőre nem történt semmi.

Viszont ő nekem kb a tökéletes társ.

Mellette eltűnnek az önértékelési gondjaim, tökéletes a közérzetem, mindenben megértjük egymást, bármit meg tudunk beszélni és optikailag is nekem a tökéletes ideálom.

Azon nevettem valamelyik nap, hogy ha 10 éve megkérdezik tőlem, hogy milyen az ideális nő, már akkor, látatlanban is őt írtam volna körbe.

Nem is ez a lényeg.

Kölcsönösen egymásba szerettünk.

Ő tudja az itthoni dolgaimat, hogy mik történtek, de tiszteletben tartja. Nem kezdeményez semmi olyat amivel árthatna és én sem erőltetem, viszont ez mindkettőnket felemészt.

Látom rajta hogy ez neki nem jó így ezért megbeszéltünk egy fix időpontot, hogy ha addig nem tudok lelépni itthonról akkor elfelejtjük egymást örökre. Hosszabb távon ha nekem nem is. Neki mindenképpen jobb lenne.

Együtt akarunk lenni... nem úgy. Hanem mindehogy.

Viszont köztünk áll az én rossz kapcsolatom.

A gyerekeket imádja, akár nevelné is ha úgy van, bár valószínüleg úgy sem tarthatnám meg őket.

Na és itt jön maga a kérdés:

Hogyan?

Hogyan tudnék kilépni ebből a régi kapcsolatomból kúltúráltan?

Mostani párom és családja nem hagynák annyiban a dolgot.

Elég pénzesek, valószínüleg a gatyám is rámenne a dologra... mondjuk másom nem is igen van.

Az ő nevén van a lakás is.

Igazából nem is tudnék hova menni.

De ígymaradni sem akarok és a "másik lány"t sem akarom elveszteni. Abba belebolondulnék.

Ráadásul ha egy mód van rá, a gyerekeket sem akarnám itthagyni... de ezt lassan kezdem feladni mert semmi esélyt nem látok rá, hogy ha úgy alakulna nekem ítélnék őket.

Albérletbe mehenténk... de gyerektartás mellett az is eléggé lehetetlen helyzet lenne.

Annyira jól nem keresek, hogy ne viselne meg kegyetlenül ha a fizetésem 40% át levonnák.

Szülők segítségére nem számíthatunk... a lány szülei elítélnek zsigerből amiért így ismerkedtem a lányukkal.

Én nem tartom a szüleimmel a kapcsolatot.

Tanácstalan vagyok teljesen...

Valahol érzem, hogy el kéne engedni... de nem akarom. Évek óta először vannak jó napjaim és érzem úgy, hogy elek.

Igazából nem is tudom, hogy milyen valaszt várok, vagy várok e egyáltalán... vagy hogy lehet e erre valami okosat mondani.

Csak jól esett ezt most kiírni magamból.

Ja igen... 27/F