Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Akkor most tetszem neki? (lent)

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Akkor most tetszem neki? (lent)

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy van egy fiú az egyetemen, aki nekem nagyon tetszik, meg helyes, aranyos fiú. De fb oldalát lecsekkolva arra jutottam, hogy talán van barátnője - nem egyértelmű (mert volt egy hosszabb kapcsolata, de szakítottak, viszont azután még volt közöttük kommunikáció). NA a lényeg: hogy idén van egy közös előadásunk, és több helyen is össze szoktunk futni, és mindig úgy néz. Szóval, nem tudom elmagyarázni másképp, csakúgy elkezd nézni, és mint aki belefeledkezik a dologba. Tavaly pl. az ajtó mellett állt, mi meg barátnőmmel épp szedelőzködtünk, és mentünk, és láttam, hogy néz, de végig, míg pakoltam, felvettem a kabátom, egészen, míg kimentem mellette az ajtón. Most is folyton ezt csinálja, hogy bejön (általában mikor jön, én már ott vagyok) akkor úgy jön be, hogy megkeres, és engem nézve közlekedik, míg megtalálja a barátját, aki mellé leül. Múltkor dolgozatot írtunk, de ő hamarabb felállt, és beadta. Én még folytattam, de láttam, hogy míg összeszedi a cuccait, ide néz, és mikor kifele ment, akkor is rám nézett... Szóóóóóóval: fiúk, vagy lányok, szerintetek mi ez? Vagy miért csinálja? Főleg, ha van barátnője?

Vagy lehet azért reagálok erre így, mert nekem alapból tetszik a srác?

És közben már érzem, hogy emiatt lassan bele lopja magát a gondolataimba, amit viszont nem szeretnék.



2015. okt. 22. 18:24
 1/4 anonim ***** válasza:

hmm,én hasonló dolgot vettem észre , de így utólag arra következtetek,hogy az egész azért tűnt úgy,mintha figyelne ,mert eleve én kerestem mindig..már csak abból adódóan,mert még a legelső napokban ,szintén egyetemen kifigyeltem,hogy milyen helyes. többször rám nézett,de dettó fordítva is.


na,és amióta már nem keresem ,nem is látom,hogy nézne.... ezzel annyit akarok mondani,h akire te ránézel , természetes,hogy visszanéz rád..alap esetben, persze vannak kivételek.


ennek a srácnak van barátnője,azért nem is keresem már a tekintetét.

de persze ,az is könnyen meglehet,hogy tetszel neki, csak ez még nem egyértelmű ebből..

2015. okt. 22. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Hú, akkor egy cipőben járunk.

Egyébként, erre gondoltam én is, hogy talán csak "bevonzom" a tekintetét azzal, hogy eleve ezt szeretném. Jaj, nagyon nem egyértelmű... :((

2015. okt. 22. 19:10
 3/4 anonim ***** válasza:

Ne rágódj ezen szerintem. Tudom,könnyű mondani , de sokkal rosszabb,ha "táplálod" a gondolatot...nézd,még egy kérdést is kiírtál a témában. Persze, én is írtam már ki,nem is azért mondom, hanem a te érdekedben,hogy ne szánj erre fölös energiákat. Hagyd hogy a dolgok történjenek .

Légy türelemmel , persze pozitívan , csak ne rágd magad ezen szabadidődben..

2015. okt. 24. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Tökigazad van :)túlzottan elmerültem a dologban. Megfogadom a tanácsod, köszönöm ;)
2015. okt. 24. 23:09

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!