Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Manapság miért azt nézik a másik nemben, hogy a kinézete milyen és nem azt, hogy el tudott-e végezni egy normális felsőfokú iskolát, mennyit keres, vagy a foglalkozása egyáltalán micsoda?
Utálni fogsz, ha azt mondom, én mindezt nézem a másik nemben? Nem feltétlenül kritérium szempontjából, hogy ha 600 alatt keres, akkor szóba sem jöhet, vagy hogy ha nincs legalább egy felsőfokú diplomája, akkor nem érdekel, csak simán egy információ a másikról, amit hasznosítani tudok magamban, leginkább a jellemére vonatkozóan.
A vonzalom nyilván alap dolog, tehát ha nem tetszik valaki, lehet gazdag multimilliárdos cégörökös nyolc osztályos végzettséggel vagy a putri legmélyén élő kilencdiplomás zseni, de ha egyébként a jelleme, megjelenése, személye vonz, és nem csak egyszerűen barátként, akkor az is elég komoly információ, hogy életem hátralévő részében a gyerekeinkkel a nyakamban egy omladozó, faluszéli kis viskóban élünk majd, mert bár nekem van munkám és fizum, egymagam kevés vagyok GYESből eltartani a semmirekellő férjem és a meggondolatlanul bevállalt 4 gyereket, vagy netalán ha nem is luxusban, de nélkülözés nélkül leélhetünk egy normális családi életet, ketten. A munkája sem mindegy, mert ha mondjuk maffiózó, akkor meglehet ott az anyagi biztonság, elég sok minden egyéb más hiányzik, ugyanúgy, ha mondjuk külföldön keresi a kenyerét, és havonta jár haza a kis családjához.
Lehet érte utálni, én ennél kicsit komplexebben válogatom (válogattam) ki a párom :)
Nézd kérlek... ami számomra fontos (hogy milyen ember az illető), azt nem a diploma fogja megmondani, vagy a kereset.... egy kábé tíz perces, félórás beszélgetés, esetleg egy-két órás-napos közös tevékenység után egész tűrhetően megmondom magamnak ÉN.
"Ennyire mindegy, hogy pl valakinek a partnere 110 vagy 250 ezret keres?"
Miért ne lenne mindegy?
Nem a pénztárcájába leszek szerelmes, bakker.
"Meg szerelmes csak egy ideig leszel, aztán meg nem mindegy hogy hogy éltek."
Azt kérlek baromira lesz*rom, hogy hogy élünk, ha a fedélkaja megvan. Nekem nem igényem se a gucci cipő, se az armani-öltöny, se az ájfón hetes, vagy az évenkénti kétszeri dubai-i nyaralás.
Az ok pedig marha egyszerű: én sem keresek 110 k-t. Ergo nekem tökéletesen megfelel egy hasonló kvalitásokkal rendelkező nő is. Az önmaguktól elszállt yuppie-k meg hát - nemtől függetlenül - világéletemben taszítottak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!