Jól gondolom, jól teszem, hogy párkapcsolatoknál, barátnőknél fontosabb az anyukám?

Szerintem alap, hogy mindenki szereti és tiszteli az anyukáját (mármint nyilván akkor, ha van neki, és jó anyuka volt), viszont van különbség aközött, hogy hallgatok az anyukám tanácsára, ha egy csaj valóban nem hozzám való, és aközött, hogy dobom a csajt, akkor is, ha jó, mert a féltékeny, totál szerelmes anyám minden nőt elmar mellőlem.

Rengeteg olyan pasi van, akik szerelmesek az anyjukba és az anyjuk bármilyen bemutatott nőre azt mondják, nem elég jó az ő fiának. Se ezekkel a férfiakkal se az anyjukkal nincs energiám foglalkozni. Házasodjanak össze vagy valami, de másokat hagyjanak békén.

A kettő nem összehasonlítható, nem tudják egymást helyettesíteni, hacsak...

Oidipusz, te vagy az? :)

Ha vita van, arra az oldalra állj, akinek szerinted igaza van, ha egyiknek sincs igaza, akkor meg egyik oldalra se állj, függetlenül attól, hogy milyen viszonyban állsz a vitázó felekkel.

30 évesen nem igazán gondolkodsz felnőttként.

Nagyon szeretem az édesapámat, de nem vele fogom leélni az életem hátralévő részét, hanem a párommal.

Mint írták, nem összehasonlítható. Persze a te hozzáállásoddal mindig mindenki el fog hagyni, mert ezt értelmes kapcsolatra vágyó nő nem tűri sokáig. Anyuci kicsi fia senkinek sem kell. Érthető.

Anyukák, apukák, nagyik nem lesznek velünk életünk végéig. A tesók sem, mert elköltöznek, családot alapítanak, ki tudja, hova sodorja őket az élet. Ha lesznek gyerekeink, ők is kirepülnek és csak látogatóba jönnek majd hozzánk.

Hacsak nem maradunk egyedülállók, vagy nem özvegyülünk meg hamar, ha tetszik, ha nem a férj, feleség, élettárs marad velünk, vele öregszünk meg együtt, egymás mellett leélve az életünk.

Ezért én azt mondom, nem sok értelme van egy párkapcsolatnak, ha a párunkat nem tekintjük a családunk részének, nem tudunk olyat választani, aki stabil pont mellettünk az életben.

Amíg az a hozzáállásod, hogy a barátnők jönnek-mennek, valóban helyes, ha az anyukád fontosabb. Viszont ez egyrészt nem jelenti azt, hogy nem kellene saját életednek lennie (különköltözés, munkahely, saját háztartás fenntartása), másrészt azt sem, hogy a legoptimálisabb hozzáállás 30 évesen, hogy a barátnők jönnek-mennek.

Ideális esetben ugyanis nem barátnőket, hanem feleséget kellene keresned magadnak, aki nem megy, hanem veled marad életed végéig. Egy olyan nőt, akivel még szorosabb kapcsolatot építesz fel, mint anyukáddal, akivel leéled az életed, és annak minden nehézségeit. Nem anyukádnak kellene támogatnia téged ebben a korban, hanem a feleségednek. Aki félreértés ne essék, ideális esetben örök.

A két dolognak pedjg nem szabad kizárnia egymást. A jövőd a feleséged lesz. Ő lenne a gyerekeid anyja, a hű társad. Még ha egyesek szerint a házasság is csak egy papír, bármikor felbontható, ezáltal nem mondható, hogy a feleséged örökre a feleséged marad, mint ahogy anyukád az marad, ami, a lényeg pont az lenne, hogy egy papír által hivatalosan is a családtagod legyen a párod. Aminek azt kellene jelentenie, hogy ugyanolyan családod onnantól ő, meg a családja, mint a sajátod. Sőt, vele egy új családot alkotsz. De ha ezt nem is érzed biztosnak (és ez nagy hiba szerintem a mai társadalomban), ha lesz egyszer gyereked, ő aztán örökre a gyereked marad. Az anyja pedig örökre a gyereked anyja. És az lesz a szűk családod...

Jól írta az egyik válaszoló, anyukádnak is ti vagytok az az "új család"..mondhatta volna apukádra, és ezáltal rád, hogy áá, ezek csak jönnek-mennek, nem kell nekem senki, itt az anyukám, ahogy te teszed most. Akkor nem léteznél, mert anyukád nem vágyott volna rád, mert elég lett volna neki a nagyid... Vagy akár később is mondhatta volna, hogy áá a férjem úgyis elválik majd tőlem, viszi a porontyát is, minek az nekem, itt az anyukám...Gondolj csak bele, hogy mit éreznél. Neki is te vagy a legfontosabb