Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nektek segitett abban, hogy valakit elfelejtsetek, hogy tudatosan kerultetek, amennyire tudtatok?
Attól is függ kérdező, hogy fiú vagy-e, vagy lány. Másképp dolgozza fel a két oldal a helyzetet.
Voltam már olyan helyzetben, amikor azt hittem, hogy az illetőt nem tudom elfelejteni, ebben az esetben csak fellángolás volt, de ezt akkor nem lehetett tudni. Ez régebben volt.
Aki felé most vagyok, itt meg nem számít, hogy nem látom, vagy nem tudom mi van vele, akkor sem tudom elfelejteni. Nem érdekel más nő, mivel amióta megismertem, azóta egyszerűen úgy vagyok, hogy senki más nem érdekel. Ha nem gondolok rá egy darabig, akkor is előbb-utóbb eszembe jut, sőt inkább rám tör. Pedig én férfi vagyok, viszont teljesen komolyan gondolom a dolgot, lassan más fél éve megy ez az állapot. :(
Szóval hiába kerülöm, ha minden nap eszembe jut, és nem tudok másra nézni, mert hiányzik.
Valamennyire segített, hogy nem láttam, és nem tudtam róla semmit sem, de aztán pont emiatt elkezdett hiányozni, és ugyanúgy rajta járt az eszem, hogy vajon mi van vele, mit csinál stb.
De biztosan többet segít ha kerülöd, mintha tartanád vele a kapcsolatot.
21/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!