Van aki inkább a tanulásra/munkára fókuszált a párkapcsolatok helyett? Megérte?

Rengeteg válós, megcsalós topic van itt, amiből az látszik, hogy sokan ugrottak bele úgy házasságba, családalapításba, hogy ők még nem lettek önállók, független felnőttek, maguk lábán állók. Nem tanulták meg eltartani és ellátni magukat, hanem nagyrészt ebben a másik félre támaszkodtak. És ott állnak 30, 40, van, aki 65 évesen, és fél kilépni a kapcsolatából, mert fél egyedül élni, nincs iskolája, nincs esetleg munkája, nincs ELKÉPZELÉSE, hogyan teremthetné meg az önálló lakhatását.

Szóval ez egy olyan életfeladat, amit nem lehet megúszni, előbb-utóbb eléd áll. Amit ha elodázol, ha nem fektetsz rá most hangsúlyt, fiatal felnőtt korodban, később fog eléd állni, amikor már sokkal nehezebb lesz megcsinálni, mint most.

Amíg még félig gyerek vagy, a szüleidre tudsz és illik támaszkodni, addig kell belehúzni ebbe.

14-21 éves koromig nem volt senkim, a tanulásnak éltem (nem az iskolának!!!) 3 szakmám van (98, 86, 90%) 2. munkahelyen ülök nem minimálbérért :) és mint látod van időm gyakorizni :D most is épp melóhelyen vagyok :)

Suliban elektrotechnikát tanultam, de mellette otthon sokszor reggelig is programozással foglalkoztam. Általános és középiskola közötti nyáron meg napi 18 órákat is töltöttem ezzel. Az időm nagy részét erre fordítottam, de főleg lelki problémákról szerettem volna elterelni a figyelmemet. Aztán érettségi előtt leraktam 2 felnőttképzésen 2 szakmát amiben apám támogatott, a 2 kettő együtt majdnem 1 milka volt, szóval nem egy 2 hetes ákombákom volt :) elég sűrű volt a tananyag, kicsit nagyképűen hangzik, de mind2 csoportban én voltam a legjobb, mert főleg olyanok voltak ott akik előtte nem ezzel foglalkoztak meg idősebbek is voltak, volt 40-es nő is pl aki semmit nem tudott, nem értett, én még fiatal voltam és érdekelt a dolog és persze volt tapasztalatom benne + otthon is elég sok időt tudtam ráfordítani.

3. szakmámat érettségi után sima OKJ-n "raktam le". Az úgy nézett ki, hogy az első pár hónapban bejártam, de volt olyan tanárom akivel 2 év alatt 3x találkoztam. A tanárok rendesen voltak, mert nem csesztettek, főleg a szakmai tanár. Akiknek kellett azoknak megmutattam, hogy én nem azért nem járok be, mert nem érdekel a szakma, hanem azért mert én ezt kb kenem vágom, csak 2 éves lébecolás kell :D Persze nem azt jelentette, hogy otthon nem csináltam semmit, igaz főleg játékkal ment el ez a 2 év, mert tudtam, hogy ez az utolsó szabad két évem a munka előtt, de azért képeztem magam.

Szóval az eleje intenzív tanulás volt aztán lazításokkal teli. A középsulira egyáltalán nem koncentráltam otthon. 2 matek tanárunk volt, ugye szint felmérővel kezdik, mind2 úgy jött be a 2. órára, hogy "ki az a (nevem)?"

Az volt a stratégián, hogy bizonyítok és utána lazítok, mert az első benyomás a fontos :)

Én nem bántam meg, hogy a tanulásra koncentráltam. Rengeteg dolgot tanultam és a jövőmet megalapoztam általa.

Jelenleg 22 éves vagyok és van barátnőm, pont ma 1 éve, hogy megismerkedtünk. Ha valakinek egyszerre megy a tanulás és a párkapcsolat akkor szerintem ott dupla sikerrel lehet megalapozni a jövőt, csak oda jobb szervezés kell :)

22F

18 évesek voltunk, halálosan szerelmesek. 21 évesen már együtt élve, gyerekkel, mindenki imádott mindenkit. Nekem érettségim, neki az sem, én szerettem volna még tanulni, ő nem.

30 évesen elhagyott bennünket egy 19 éves főiskolás lányért, mert mennyire szerelmes. Én ezután diplomáztam, kínnal, keservvel.

Nos, nekem a 20-as éveim alakultak úgy, hogy a tanulásra és a munkára kellett nagyobb hangsúlyt fektetni, pályakezdőként belecsöppentem egy gazdaságilag instabil helyzetbe, és egyszerűen sokáig nem jött össze olyan munka, ami tartós és jó lett volna, sokan ebbe belekeserednek, én képeztem magam, lefoglaltam magam, próbáltam újra és újra talpra állni.

Nincs mit megbánni, nem én döntöttem így, legalábbis nem direktben, a helyzet hozta, nem karrier miatt, hanem megélhetés miatt volt erre szükség, és volt, amikor nagyon ki voltam bukva a helyzet miatt, de nem akartam senkin élősködni. 30 éves koromra stabilizálódott, így alakult, nem így terveztem, de ha nem erre fókuszálok, nem alakult volna jobban, sőt. A legjobbat hoztam ki a helyzetből így is. Most, hogy ez a terület rendben van, koncentrálhatok másra is.

Nő vagyok, egyesek szerint, már kellett volna szülnöm is, én meg úgy voltam vele, hogy üres popsira inkább nem...