Csak szerintem lennének jóval tartósabbak a párkapcsolatok, ha az alábbi négy dolgot figyelembe vennék az emberek?

tegnap 22:47 leirta a lenyeget

onismeret, onertekeles, sajat magunkkal valo jo kapcsolat

az egyennel van a baj, nem a parokkal

az egyen gyenge/hibas es hianyossagait akarja a masik emberben megtalalni es nem pedig egy part maga melle

az az ember, aki szereti onmagat es nem fel egyedul lenni, az szeretni fogja a masikat es imad majd vele egyutt lenni de nem fuggosegbol, hanem mert a masik ember miatt az egyen jobb lett.

Nem azt kell szeretni a masikban, hogy milyen, hanem azt hogy altala milyenne (jobba) valunk.

Nelkule is jo (egeszseges onertekeles) de vele megjobb.

A "senki nem szeret" egyenek azok akik onmagukat nem szeretik es a kapcsolattol varjak el, hogy szeressek oket, de ezek mindig kudarcra vannak itelve es nem ertik miert.

Egyik nagynéném (már meghalt) a gyerekeit kockáztatta volna, ha nem válik el a férjétől, aki annyira belerokkant egy munkahelyi problémába, amit nem tudott normálisan kezelni, hogy alkoholista és agresszív lett, előtte semmi probléma nem volt vele, amíg nem jött az a változtatás, ami őt negatívan érte. A két közös lányuk így is nagy mértékben sérült pszichésen az apjuk miatt, egyikük annyira, hogy gondnokságra szorul (40 éves elmúlt már).

Aki a megjavítás mellett ágál, mondja már meg, hogy egy ilyen helyzetet hogyan kellett volna másképp kezelni, illetve "megjavítani".

Nem minden látható előre, ez sem volt előre látható.

Én inkább ott látom a problémát, hogy sokan úgy ugranak bele kapcsolatokba (időt sem hagyva rá, hogy megismerjék egymást), hogy nem igazán gondolják át, meg majd csak kialakul, jól érzik magukat, de nem az az igazán mély, aztán ha lehullik a rózsaszín szemüveg és jönnek a szürke hétköznapok, akkor derül ki, mennyire nem passzolnak, és össze sem kellett volna jönniük. Ha szerencséjük van, ilyenkor még nincs gyerek, és egyik sem vált a másik függőjévé, betegévé, de sajnos olyan esetek is vannak.

A véleményem a pontjaidról.

1. Ezt nagyon jól megláttad, én is néha elcsodálkozom, hogy egyes emberek mennyire lejjebb adnak az igényeikből, csak azért, hpogy aztán fél év alatrt észrevegyék, hogy semmiképp sem tudnak így leélni együtt egy egész életet. Kis változtatás, szerintem a hasonló érdeklődés nem olyan fontos, ha két ember tud alkalmazkodni egymáshoz; azt viszont beraknám helyette, hogy a jövőt is hasonlóan képzeljék el. (Pl. Akarnak-e gyerekeket.)

2. Ha az 1. pont megvolt, tehát a pároddal összepasszoltok személyiségben is, hosszú távon is, akkor egyet értek. A WalMart típusú emberek (ha eromlik, hozd vissza, és kicseréljük) nem értik meg hogy tökéletes kapcsolat nincs, és ha mindig szakítasz ha valami probléma akad, akkor sosem találod meg azt, akivel örökké együtt lehetsz.

3. Nekem az a véleményem, hogy ha a fenti pontok teljesülnek, akkor ez már jön magától. Legalábbis nekem mindig azt mondták, hogy a szerelem nem veszik el, csak átalakul szeretetté és a kötődés is megmarad. Lehet hogy nincs igazam, ekkor tényleg érdemes pl újrarandizni, vagy valamilyen módon visszahozni az izgalmakat.

4. Igen, nagyon sok olyat hallottam, hogy esküvő után a felek már nem tettek semmit a kapcsolatért, mivel az a "cél" egy kapcsolatban, akkor most már happy end. Szét is mentek.

Még egy pontom van, ami a problémák megoldása. Mivel problémák úgyis lesznek, ídő, türelem, és egymás támogatása kell a megoldásukhoz. Sokan gondolják, hogy a kapcsolat következő szintre lépése megoldhat egy problémát, ami elég nagy hülyeség (tipikusan "ha a férjem nem törődik eleget velem, akkor szülök egy gyereket, hogy tőle legalább kapjak szeretetet", aztán meg csodálkoznak, hogy csak még jobban elhidegülnek). Nálunk az is jól bevált, hogy egy előre látható problémásabb időszak (pl költözés, új munkahely, stb.) elején megbeszéljük, hogy igen, ez lesz, mire kell számítani (sok stresszre), és hogyan oldjuk meg.

Ha ezeket betartanák, akkor tényleg több lenne a tartós párkapcsolat és hamarabb megtalálnák az emberek az igazit.