Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek? Nehéz helyzetben vagyok.
Volt párommal már 3 éve nem vagyunk együtt, akkor azért romlott meg a kapcsolat, mert megcsalt, ő megbánta, de utána is megtette megint("barátnői" intézték). Azóta ugyan beszélgetünk néha, bár a környezetem hülyének néz már emiatt.
1 éve albérletben él a fiával, és egyre rosszabb anyagi helyzetben vannak, ha beszélünk, már szinte csak az a téma, mennyi az adóssága.
Nekem azóta sincs senkim, van egy nyugis állásom, ami fizet, ahogy fizet, nem túl sokat, de elég ez nekem.
Viszont dolgoztam külföldön sofőrként(kamion) avval kb a dupláját kerestem, így tudnék rajtuk segíteni, de anyámat nem tudom huzamosabb ideig egyedül hagyni már itthon.
Meg amikor külföldön voltam, akkor csalt meg a párom.
Érdemes ennek a megoldásán gondolkodnom?
6-os vagyok.
Szerintem azért ez úgy van, hogy mindenki kísértésbe ejthető kisebb-nagyobb mértékben. Persze van aki más területen gyengébb a szexualitáshoz képest, de általában a legtöbb ember korántsem annyira megingathatatlan -az ember természetéből adódóan- a hűség dolgában, mindíg és minden körülmények között, mint azt nagyon sokan (elsősorban) önmagukról képzelik. Sajnos.
És igenis számít a társaság, a környezet befolyása. Ilyen szociopszichológiai alapvetéseken szerintem nem nagyon érdemes vitatkozni.
Hozzáteszem, hogy egyik megállapítással sem mentegetni szeretném a bűnt, de a bűnös mellett felhozható "mentő körűlményeket" szerintem nem jó eltadni. Merthogy tapasztalataim szerint itt is, és a virtuális téren kívül is szeretik az emberek a bűnt elkövető másik embert véglegesen megbélyegezni és nem késlekednek követ ragadni, egészen addig, amíg nem a saját bűneikről van szó...
Nézd, itt a soha vissza nem térő lehetőség, hogy válassz:
1. segítesz egy régi ismerősödön, akivel korábban szorosabb kapcsolatban voltál
2. nem segítesz neki több éves sérelmek miatt
3. sőt bele is rúghatsz a földön fekvőbe, szóba se állj vele többé stb.
A többség itt a harmadikra biztat, bár te csak az első kettőben gondolkozol. Én akkor sem néznélek palimadárnak, ha az első mellett döntenél. Egy kapcsolat sosem fekete-fehér, ezt mindenki tudja. Túl kell lépni a múlton, és előre kell nézni.
Kedves 15-ös!
Egy párkapcsolatban élő nő, aki mellette még lefeküdt fűvel-fával, s miután a kapcsolatnak már réges-régen vége kettejük között... és még azt mondod, hogy igen, az a helyes, ha engedi megkopasztani magát???
16: Miféle megkopasztás?
"Nekem azóta sincs senkim, van egy nyugis állásom, ami fizet, ahogy fizet, nem túl sokat, de elég ez nekem.
Viszont dolgoztam külföldön sofőrként(kamion) avval kb a dupláját kerestem, így tudnék rajtuk segíteni"
Tudna segíteni, és maradna pénze megélhetésre - ezt írta. Meg azt, hogy a hölgy szerény, nem egy pénzéhes valaki. OK, megcsalta sok éve, lehet, hogy nem is fognak együtt élni többé. Na, és? Attól még segíthet neki. Nem muszáj örökké haragudni valakire.
Nem muszáj, de ennyi erővel inkább adja az összes pénzt rákos gyerekeknek, betegeknek, rájuk sem haragszik, ne egy olyannak aki már vele megcsinálta a 3-as pontot....
Egyébként van egy pár jó kis mondás:
" Minél szendébb, annál bentébb." / "Minél szentebb annál bentebb ."
" Könnyű Marit táncba vinni , ha ő is akarja”.
"Madarat tolláról, embert barátjáról"
úgyhogy én nem a barátnőket hibáztatnám érte, inkább csak nem ismerted ki eléggé a párod szerintem
Segíteni mindig érdemes. Emlékezni fognak rád - amikor majd újra a segítségedre szorulnak...
Viccet félretéve. Azt írod, "valahogy nem tudok haragudni rá". Nem is kell rá haragudni. Ami volt elmúlt. Egyszerűen csak el kell felejteni és tovább kell lépni. Az a nő összeszedett már egy gyereket. Nyilván azért nem maradt a gyerek apjával, mert nem bírt a vérével. Téged is megcsalt. Nem azért, mert viszketett a pinája, hanem azért, mert szüksége volt az egojának az érzésre, hogy ő kell valakinek. Ez a rosszabb fajta hűtlen, mert sohasem fog ebből kigyógyulni.
Mindenkinek nyomtam egy zöld kezet.
Én sosem tudtam haragudni egy páromra sem, általában magamban kerestem a hibát, mert tudtam, szeret a párom.
Amikor együtt voltunk, ő a szüleivel lakott együtt, meg a gyerkőcével, aki akkor 12 éves volt.
Nagyon vágyott el onnan, én ezt nem tudtam neki biztosítani, meg biztos volt még olyan a kapcsolatunkban, ami neki nem volt jó.
Meg azok a barátnői...folyton fűzték, menjen velük ide-oda bulizni, akik mindig új férfiakkal voltak együtt, és nagyon jól éltek, ez imponált neki.
De ő alapból nem ilyen, tanítónőként dolgozott, sosem tudott annyi pénzt keresni, mint ők.
És belevágott egy albérletbe, csak hogy a szüleitől távol kerüljön, de nem működik neki a pénz miatt.
És igen, segíteni fogok nekik, csak bírjam egy darabig ezt a munkát megint.
Csak hát én se vagyok egészségügyileg százas, de betudom ezt a jelenlegi nagyon puhány munkakörömnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!