Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elfogadható, ha egy pasi arra hivatkozva, hogy nem élte még ki magát, lefekszik egy másik nővel?
Arra hivatkozik, hogy nem élte még ki magát, nagy benne a
szexuális vágy. Én vagyok neki az első kapcsolatilag és szex téren is. Mondtam neki, hogy inkább szakítsunk, ha nem akar velem maradni és nem szeret, de ő ezt nem fogadta el. Azt mondta, képes elválasztani a szexet az érzelmektől. Ha nem mennék bele, akkor is velem maradna, mert elmondása szerint komolyan gondolja velem, de ezt elárulta nekem, hogy kíváncsi, mással a szex milyen. Ő érzelmi alapon nem is keresgélne. Én hiszek neki, ti hogy állnátok a helyzethez? 2 éve vagyunk együtt.
Az őszinteséget mindenképpen értékelném, szerintem el is tudnám fogadni. Igaz, ha lehet választani, inkább prostiban gondolkodjon, mint "valós" nőben, mert hát ki tudja. Nem lehet azt kijelenteni, hogy biztos külön tudná választani az érzelmektől, és hát ott volna a másik nő is, aki szintén nem tudni, mit akar.
Én kifejezetten nagyon örülnék, ha ilyet elmondana nekem, szerintem ez tök ritka, és arra utal, hogy becsül nagyon. És ha kicsit kiélte magát, elégedettebb lesz, és kevesebbet fog a csajozáson járni az agya szerintem. Pláne így, hogy beleegyezel, tudniillik megszűnik a tilosban járkálás izgalma.
21N
Mikor én összejöttem a barátommal és eltelt egy kis idő, utána a környezetünkben mondta pár ismerős, hogy óvatosan, mert valamelyikünk vagy mindketten ki akarjuk majd élni magunkat. Szerintük szüneteljünk, addig próbáljunk ki másokat és ha majd kiéltük magunkat akkor újra jöjjünk össze és nem lesznek már olyan gondok, hogy kíváncsiak lennénk másra.
Ezt azok mondták akiket megcsalt a barátjuk, barátnőjük a kiélés miatt. Olyat is mondtak, hogy a barátom meg fog csalni, mert nem élhete ki magát. stb stb...
Igen, van aki így gondolkodik és ilyen a felfogása, de sajnos és nem tudtam volna kiélni magam, mikor megvan a barátom. Kiélem magam vele. A végtelenségig lehet perverzkedni a barátommal is, nem tudom minek kéne más.
Akkor kiröhögtük őket, mikor erről a kiélésről beszéltek, nem tudom kb. 14 éve voltunk együtt, most vagyunk együtt 3 év 8 hónapja és ugyanúgy nevetséges ez a felvetés. Mondjuk már régen leszálltak a témáról és mi is boldogan megvagyunk együtt. Hülyeség lenne eldobni ezt a szép kapcsolatot egy kiélés miatt. Én tuti bánnám és semmi nem lenne olyan mint régen.
Egyikünk sem érzett soha késztetést ilyesmire, most meg pláne nem, azóta 100x erősebb lett az érzelmi kötődés is.
Én úgy gondoltam az előző barátomról, hogy ő lesz az első és egyben utolsó is számomra, hogy ő az igazi. Aztán szakítottunk és mikor mással feküdtem le, vele ezerszer jobb volt.
Semmi garancia nincs arra, hogy a barátod nem fog rájönni, hogy mással sokkal jobb, mint veled és akkor lesheted.
Elfogadható lenne a számomra. Otthagynám, hogy csak úgy nyekken és utána azzal dug, akivel akar. Nekem ennél több tisztelet jár ki, és ha nem tudja megadni, akkor ennyi. Sajnálom, hogy nem élte ki magát, de engem semmilyen kifogással ne alázzon meg, sem egyéjszakás kalandokkal, sem k_rvákkal, sem hármassal. Keresnék egy életképes, felnőtt férfit, aki meg tudja adni azt, amire szükségem van. Ha ő még gyerek, akkor szálljon virágról virágra.
Ha te nem így gondolod, cselekedj másképp, a te problémád, hogy mit engedsz meg a kapcsolatodban és mit nem. Aztán aszerint éltek tovább. Számomra elképzelhetetlen ez a hozzáállás, de ha neked belefér, hát csinálja csak veled!
N31
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!