Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Srácok, Szerintetek mit akar?
Néhány hónapja ismertem meg a srácot, eleinte naphosszat beszélgettünk neten, heteken keresztül. Aztán elkezdtünk találkozgatni. Majd úgy 3 hónap után kialakult, hogy ha találkozunk, csók is van, húzzuk egymást, téma a szexualitás. De tudta nagyon jól, hogy nem akarok vele lefeküdni, csak játék, mert érzelem nélkül értelmetlennek gondolom. Elmondása szerint van egy jól bejáratott szexpartnere, így nem is volt gond. Viszont azt vettem észre, hogy mióta így elvagyunk, már egyáltalán nincsenek olyan mély beszélgetéseink mint eleinte. Ezt mondtam is neki, illetve hogy megakadt az ismerkedés és valójában nem is tudja milyen vagyok, mert csak flörtölünk, elnevetgélünk, de felszínes az egész. Azt mondta ezzel megbántottam mert ő nem csak a testiség miatt találkozik velem (mivl szex nincs is), hanem mert értelmesnek tart, ezért beszélgetünk még mindig.
Közben volt egy két húzása amit nem tudtam hova tenni. Egyik nap pl tudta hogy egy ismerősöm nagyon megbántott és szomorú vagyok, ezért átjött hozzám, hozott csokit, megszeretgetett, megnevettetett, igazából pillanatok alatt jobb kedvre derített. Aztán másik eset, mikor megbeszéltük hogy találkozunk, megígértem neki hogy sietek, de a buszmegállóban összetalálkoztam egyik haverommal és mikor felhívtam hogy szóljak neki pontosan Mikorra tudok az adott helyszínre érni, Közölte hogy fáradt és mégse találkozzunk. Másnap Elmondta, hogy hallotta hogy társaságban vagyok és nevetnek mellettem illetve engem is nevettetnek és rossz kedve lett mert azt hitte mégsem sietek ahogy megígértem és lekezelőnek érezte a beszélgetést. Bocsánatot kértem tőle mert nem akartam megbántani, erre ő is bocsánatot kért amiért lemondta a találkozót. Másnap gondolt egyet és meglepett a munkahelyemen, hogy kiengeszteljen, illetve elhívott ebédelni ami nem valósult meg mert nem volt sajnos időm.
Egyébként gyakran gyönyörűmnek, szerelmemnek szólít, ha más sráccal (haverral) találkozom, viccből mindig elhinti hogy biztos "megcsalom".
Már nem tudom mit gondoljak. Néha úgy érzem tényleg csak szexre megy, de ha jobban belegondolok a személyisége nm ezt sugallja. Illetve tudja hogy nem fog csak úgy megkapni, nem hiszem hogy hónapokat áldozna rám a semmiért.
Szerintetek?
21N 23F
Wow. Nem szeretnék bunkó lenni, de ezt kínszenvedés volt olvasni.
Kihangsúlyozván, hogy 21 N, nem pedig L.
Néhány hónapig ismerkedtek, majd 3 hónap után csókolóztok is, de szex nincs, mert nincs érzelem.. Igazából az egészet ide idézhetném, mert akkora vicc :D
NŐKÉNT mit bohóckodsz vele, mit akarsz tőle? Hónapokig húzni valakinek az agyát, csókolózgatni vele, de szexről szó sincs. Esküszöm eldobom az agyam. Gyerek vagy még, nem NŐ.
Szerintem aki mer az nyer. Ülj le vele, beszéljétek meg.
Best case scenario: Összejöttök.
Worst case: Kinevet. Így is úgy is többet szeretnél tőle, ha kinevet, legalább tudod, hogy milyen esélyeid vannak (semmilyen) és tovább tudsz lépni, nem marad kétely. Ez szerintem elég jó ahhoz képest, hogy nem mersz lépni és toporogsz egy helyben.
Ha gondolod rugjatok be előtte és max az alkoholra fogod. Élő ember nem veszi be, de legalább nem egyértelmű "égés".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!