Lányok, sírt már előtettek a barátotok?

Igen, azért, mert én elkezdtem sírni. Nem láttam emiatt gyengének, sőt, inkább közelebb kerültem hozzá és férfiasabbnak éreztem, hogy képes az érzelmeit kimutatni. Nagyon jól esett, hogy ennyire együtt érez velem és fáj neki az, ha nekem valami fáj.

A volt barátom könnyezett kicsit előttem, de nem zokogott sosem. Nem gondoltam róla semmi rosszat. A jelenlegi nem, de őt se nézném kevesebbnek, ha netán sírna.

Egyszer amikor majdnem szakításra került sor. Nem bőgött csak könnyezett de annyira láttam hogy nem akar elveszíteni nagyon jól esett. Azóta 2 év telt el és boldogok vagyunk

Sírt, persze. Többször is, ami azt illeti. Mindig megvolt rá a (komoly) oka, sosem olyan piti ügyeken, hogy letört a körme, vagy bármi hasonló. Nem gondoltam semmit, próbáltam vigasztalni. Akkor néztem volna rá furcsán, ha az apja halálakor nem ejt egy könnyet sem.

Majdnem. Amikor nem kapta meg, amit akar. A világért sem akartam szemét lenni, nem voltam rá készen. Sokat készült, de ez nem megy parancsszóra.

Nem. Mert nincs barátom.