Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mire akar célozni azzal, hogy néhány fiú többet akar barátságnál?
Figyelt kérdés
Egy internetes oldalon megismerkedtem egy fiúval, és egész jól elbeszélgettünk, ő is megjegyezte ezt. Kérdezte, hogy pasit keresek-e az oldalon, a válaszom pedig az volt, hogy csak barátkozni, beszélgetni, erre azt felelte, hogy néhány fiú barátságnál többet is szeretne egy lánytól. Mondtam, hogy nem volt még barátom, ő pedig azt válaszolta, hogy ő is ugyanolyan, mint én, első pár randin még nem feküdne le a csajjal, de azt is mondta, hogy minden első alkalom majd eljön (szűz vagyok még). Elhívott, hogy találkozhatnánk majd, beszélgetni, meg jól érezni magunkat, ennyi. Viszont visszakérdeztem, hogy ő egyéjszakást keres-e, erre a válasza az volt, hogy "talán igen, talán nem".. Nem a házába hívott, meg nem is szexelni, csak egy szimpla találkozó, de időpontot nem beszéltünk még meg. Mondta is, hogy nem nézek ki úgy, mint a könnyűvérű csajok. Én 19/L ő 21/F2015. márc. 15. 20:52
2/2 A kérdező kommentje:
azt valahogy sejtettem, de azt miből vehetném észre, hogy esetleg többet is akar??
2015. márc. 15. 21:01
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!