Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Kikezdtek velem vagy sem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lena Mery kérdése:

Kikezdtek velem vagy sem?

Figyelt kérdés
Barátnőmnél voltam házibuliban. Barátnőm hamar kiütötte magát, így a végén már csak ketten voltunk ébren a pasija, meg én. Mondta, hogy ő még nem álmos, mondtam, hogy én sem így beültünk az egyik szobába beszélgetni. (Ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk, még friss kapcsolat volt.) A pasija feküdt az ágyon, én ültem. Először mondta, hogy fáj a háta, masszírozzam már meg. Én visszautasítottam. Utána elkezdte az oldalamat bökdösni, mondván, hogy hol vagyok csikis. Ezután ahogy kimentem a konyhába inni, ő utánam jött és folyamatosan bökdöste az oldalamat. Miután visszamentünk a szobába, mondott valamit, de nem értettem, így közelebb hajoltam, erre ő mondta, hogy hajoljak még közelebb, kérdeztem, hogy miért, de nem válaszolt semmit. Ezután elkezdte mondani, hogy én félős, vagyok, meg, hogy panaszkodni fogok, kérdeztem, hogy mire érti, de nem válaszolt. Megint elindultam, hogy kimegyek a konyhába, de ő elkapta a csuklómat és magára rántott. Én egyből felálltam és felháborodtam. Erre ő elkezdte mondani, hogy én bolond vagyok, meg csak beképzeltem, és, hogy ő csak "túl" közvetlen az emberekhez. Kb. 4 órája ismertem mikor ez történt. A véleményetekre lennék kíváncsi, tényleg csak "túl" közvetlen volt, vagy kikezdett velem?

2015. márc. 3. 20:13
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
kikezdett veled.
2015. márc. 3. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
egyértelmű hogy meg akart fektetni, volt önbizalma az biztos!
2015. márc. 3. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim válasza:
100%
Nekem egyértelműen az jött le az írásod alapján, hogy kikezdett veled. Szerintem nem ilyen az amikor valaki "túl közvetlen az emberekhez". Ez izgalmas lenne meg minden, ha nem a barátnőd pasijáról lenne szó... de mivel az egyértelmű, hogy tagadja a közeledését feléd..
2015. márc. 3. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
kikezdett veled
2015. márc. 3. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Kikezdett.
2015. márc. 3. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Üdvözlünk mindenkit a Mónika-showban.Mai témánk: Ma megtudtam,hogy kikezdtek velem XD
2015. márc. 3. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Azért kérdeztem ezt meg, mert miután ezt elmeséltem barátnőmnek, ő mégis úgy döntött, hogy ad a srácnak egy új esélyt, mondván, hogy úgy érzi a srác nagyon odavan érte, illetve, hogy végül is nem történt semmi. Mindezt én nem éreztem semminek és csak kíváncsi voltam, hogy csak én értettem félre, vagy barátnőm a naiv.

2015. márc. 3. 20:48

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!