Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Sok pasi azért utálja a négereket mert kissebbségi érzése van a méretük miatt?
Jajj, hagyjuk már ezt :D
Az angolok/franciák stb. előbb mentek Afrikába, minthogy ők jöttek volna Európába "szétzilálni a kapcsolatokat". Szóval akik odamentek és szétzilálták az ottani kapcsolatokat, tehetnek arról hogy ők most idejöttek szétzilálni az ittenieket?
Arról ne is beszéljünk, hogy az afrikaiakat akaratuk ellenére is behozták már országokba (lsd. Amerika).
Nem. Hanem mert utóítéletesek velük szemben, pont úgy, ahogy a cigányokkal.
Én nem utálom a négereket, de mióta egyre több van az országban és ott majomkodnak a plázákban, kezdenek számomra is ellenszenvesek lenni. On the other hand, a kínaiakkal például semmi bajom nincs.
Nem azért. Vannak népek, amelyek hűvösebbek, korlátozottabbak, fontosnak tartják az etikettet, uralkodnak magukon. Ilyenek a germánok (angolok), japánok és leszármazottaik, sokszor a magyarok is. De az északi is szereti a rockzenét, meg a sört, de pl. józanul a laza tánchoz túl merev.
És vannak népek, amik lazábbak, komolytalanabbak, jóval szenvedélyesebben és állatiasabban viselkednek, nem fogják vissza maguket meg az érzelmeiket. Ezek a déliek: olaszok, latinok, törökök, arabok, négerek. Ők szinte mindig szegényebbek is, mint az északiak. A déli pl. az oldottabb, kevésbé szigorú zenét szereti, ami táncolós (kubai)vagy rap.
A gátlásosabb, merevebb északiak mindig is lenézték a lazább, komolytalanabb délieket. A bőrszín csak annyiban számít, hogy néha, mint a négereknél, egyértelműbbé teszi a hovatartozást.
Azért is!
Meg írigyek mert 1 fekete pasira Magyarországon jutna kb 100 nő akinek az a vágya hogy fekete pasival legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!