Ha egy lánynak még huszonévesen sem volt soha kapcsolata, azzal mindenképpen valami nagy probléma van?

"Emberek vagyunk, szexuális vágyakkal!"

A szexualitás nem egyenlő a kapcsolattal. Mindkettő létezik a másik nélkül, és bármi is ma a propaganda, vannak olyan kapcsolatok is szép számmal, ahol a szex mellékes, vagy egyáltalán nem fontos a két félnek, és boldogok. (De mondom, a propaganda miatt ezt a lehetőséget sokan zsigerből elutasítják. Szerintük akkor már biztos baj van, ha a szex nem annyira fontos a két félnek.)

"Ha egy lány 20 éves korára nem talált magának senkit, pedig már 6-7 éve vágyik rá, akkor az 5-ös válaszban leírt valamilyen gondja van."

Vagy csak nem talált olyat, aki igazán illene hozzá. Mért kell ma egyből mindent patologizálni, ami nem az aktuálisan érvényes elvárásokat követi? Ötven év múlva meg majd az lesz a beteg/szánalmas/maradi, aki ma számít elfogadottnak.

11:

Mert manapság az ember rengeteg más emberrel találkozik!

Azt vágod hogy ma egy átlagos 18-20 éves ember annyi emberrel találkozhat 1 év alatt, mint 100 éve egész élete során?

Érted hogy ma nem úgy van, hogy évente 5 nekünk tetsző embert látunk összesen? Általában nagyvárosokban élünk, ahol az egymással kompatibilis emberek 1000-szer nagyobb eséllyel találkoznak, mint régen.

Egyszerűen sokkal több potenciális jelölt kerül be az életünkbe. 21 éves vagyok, de szerintem 1000-nél is több nővel találkoztam az életben, aki szexre mindenképpen alkalmas lett volna, de szerintem a felük tartós kapcsolatra is.

A mai világ teljesen más mint a régi. Az emberek sok más emberrel találkoznak, ahogy mondtam. Sok saját magukkal kompatibilis emberrel.

"nehezen hiszem,hogy nem is vágyik rá,főleg,hogy soha nem is volt neki, nem hiszem,hogy nem vágyik arra,hogy valaki szeresse"

"itt nem társadalmi elvárásról van szó. egyszerűen ismertem ilyen embereket. mindenkinél volt valami gond...és sokszor nem a megjelenéssel.önbizalom/önértékelési gond,nagyon visszahúzódó,alul szocializált.."

Tessék, egyből a patologizálás. Hol van az megírva, hogy az önbizalom"hiány", az önértékelési "problémák", visszahúzódottság, "alul" szocializáltság nem normális? Még egyes pszichiáterek szerint is normális, nem véletlenül kialakult személyiségtípusok ezek. Ilyen is kell. Nem beszélve arról, hogy aki valaha valamilyen értéket teremtett (és most nem kell híres meg nagy emberekre gondolni, akár egy hétköznapi ember is lehet), azzal mind "nem stimmelt valami". Talán át kellene már gondolnunk, hogy valóban a ma divatos személyiségtípus az egyetlen üdvözítő-e. Ugyanis koronként, kultúránként eltérő az álláspont ezzel kapcsolatban. Szomorú, amikor egy ember nem képes látni a kereteket, amiket az a társadalom szabott, ami őt létrehozta.

"lehet,hogy túl magasak az elvárásai.azért huszonéves korig,ha egy megfelelőt se talál,az érdekes.már amennyiben próbálkoznak is nála."

És akkor mit javasolsz? Meg kell alkudni? Szerintem többet ér egy őszinte szerelem, amiből nem lett semmi, mint egy nem őszinte kapcsolat. Szerinted alkudjon meg, és lépjen bele egy olyan kapcsolatba, amit nem akar igazán, csak mert ez a "normális"? Milyen sorsa lesz az ilyen embernek?

"Azt vágod hogy ma egy átlagos 18-20 éves ember annyi emberrel találkozhat 1 év alatt, mint 100 éve egész élete során?"

És? Sokkal több viszont az önző ember, a képmutató ember, az elkényeztetett ember. Nehéz őszinte, egyenes, jellemes valakire akadni.

"Általában nagyvárosokban élünk, ahol az egymással kompatibilis emberek 1000-szer nagyobb eséllyel találkoznak, mint régen."

Az elidegenedett nagyvárosokról beszélsz? Nagyon-nagyon-nagyon messze nem mindenki él egyébként nagyvárosokban, bár Pesten hajlamosak ezt gondolni. Aztán meg nem mindenki bulizós, nem mindenkinek az a szórakozás, hogy leissza magát minden héten aztán ugrál valami szar zenére.

"A mai világ teljesen más mint a régi."

Minden korban ezt gondolják az emberek. Hogy ami most van, az már "állandó", "örök", "tökéletes", ami eddig volt, az "régi". Aztán mégis mindig jön egy újabb kor.

13.

szerintem ha valaki önbizalom/önértékelési gondokkal küzd,és alul szocializált,az gond.

azért gond,mert az ilyen ember általában nem boldog.

tudom,én is ilyen voltam. 18éves koromig nem is volt senkim. lehetett volna,de az ilyen problémáim miatt nem ment,és még azt is elutasítottam,aki tetszett volna.vagy addig húztam az időt,még feladta. de vágytam pedig arra,hogy valakivel működjön a dolog.

akivel pedig végül összejöttem,előtte nála baromi sokáig húztam az időt.de végül belementem,mert már féltem,hogy ezt is elfogom cseszni.és nem akartam. aztán lett belőle pár éves kapcsolat. tanultam/fejlődtem.megtanultam kezelni dolgokat,már tudom,hogy kell szakítást kezelni.(attól is féltem,hogy majd elhagynak stb..) a köv kapcsolat már egyszerűbben ment. nőtt az önbizalmam.és jobban érzem magam.

az ilyesmi gondokkal küzdő ismerőseim se boldogok..

én nem azt mondom,hogy bele kell ugorni valamibe,és adja le,alkudjon meg olyannal,akivel nem is akar lenni. (ezt én sem tenném)számomra csupán fura,hogy valakinek huszonx évig egyetlen ember sem volt megfelelő.

ismétlem: ha próbálkoznak nála a pasik...

különben meg azt se mondom,hogy mindenkinek tök közvetlennek kell lennie. van aki ilyen,van aki olyan.értem.

de az nem mindegy,hogy mennyire visszahúzódó(mert ez még így önmagában nem gond),mennyire súlyos az önbizalomhiánya.

nem mindegy,hogy ez mennyire gátolja az embert.pl ha nem tud emberi kapcsolatokat kiépíteni,na szerintem az gond.

én se leszek sose a társaság középpontja,de azért képes vagyok ismerkedni.és vannak barátaim. önbizalom hiány is van még egy kicsi,de rengeteget javult.

"szerintem ha valaki önbizalom/önértékelési gondokkal küzd,és alul szocializált,az gond.

azért gond,mert az ilyen ember általában nem boldog."

Szerinted. A valóság meg az, hogy egy csomó ilyen "problémával" küzdő embert pont ezek a "problémái" sarkalltak valami különleges teljesítmény elérésére. Sehol nincs megírva, hogy ha valaki ilyen "gondokkal" küszködik, az beteg lenne. Ez egy személyiségtípus, aminek bizonyos társdalomtípusok kedveznek, mások nem. Egy olyan elidegenedett korban, mint a miénk, nehéz így az élet, ezt nem vitatom. De mért egy teljesen természetellenes társadalomhoz igazodjon az ember? Mért add fel magad, csak mert a világgal probléma van?

A boldogságról meg csak annyit, hogy az sem feltétlenül pozitív dolog. Ha boldog vagy, semmi célod, semmi nem érdekel. Hisz boldog vagy. Sajnálom, ha valaki csak ennyit lát az élet értelmének. Saját magát, miközben a világ tele van problémákkal.

Szóval csak próbáltam rávilágítani, hogy teljesen önkényes, mit bélyegzünk meg, tartunk betegnek. Ha valóban szabadok lennénk, akkor az emberek elfogadnák a divatostól eltérő személyiségtípusokat is, de ez nincs így. A fejekben ugyanis nincs szabadság, csak azt hiszik.

De hagyjuk szerintem szegény kérdezőt, mert valószínű nem egy ilyen vitát várt itt. :)