Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyi idő volt a leghosszabb nektek ami eltelt két együttlét között?
Figyelt kérdés
Az a helyzet, hogy nekem nem lehetett együtt lennem a párommal a bizonyos nehéz napok miatt.
Én kényeztettem őt, ő viszont ugye nem tudott.
Már több mint 1 hét telt el mióta együtt voltunk.
Tegnapelőtt kicsit összekaptunk, azért nem volt tegnap meg azt mondta fáradt.
Én mondtam neki hogy hiányom van de semmi.
Megsimogatta az arcom és aludt.
Pedig tudja hogy már lehetne.
2010. febr. 5. 09:03
11/11 János Gilján válasza:
A leghosszabb kihagyásunk két szex között akkor volt, amikor 6 hétre Dubai-ba mentem fellépni artistaként. Közben azért ment a csetszex meg a webkamera természetesen. A második leghosszabb pedig a fiacskánk születése után volt, itt két hetet vártunk, de közben is volt "kézrátételes gyógyítás". A tíz év alatt amióta együtt vagyunk a legpasszívabb hetünkön egyszer szeretkeztünk csak, amikor lehetett volna gyakrabban is. A leggyakoribb pedig egy hétre 10 együttlét volt. Az átlag most egy éves baba mellett heti 4-5.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!