Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért tehette ezt?
9 éve szakított a barátom az exével, 4,5 évig tartott.
Az ex cuccait anno dacból nem adta vissza, mert azzal a sráccal jött össze a szakításuk után, aki bent volt a 4,5 éves kapcsolatukba, mint barátja. Kiakadt a párom és azt mondta neki, hogy mindent kidobott. Azóta eltelt pár év,. Ő már anyuka van párja és most várják a 2. babájukat.
Felkereste az anyját 1,5 hónapja, neki adta vissza az ex dolgait.
Megjelölte facebook-on is, a lány visszaigazolta. A visszaigazolását üzenetben megköszönte. Párom elmondása szerint csak annyit írt neki h "köszönöm"
Egyik nap a héten likolta egyik képét amin a kislányával van sütés közben. Másnap mondta nekem, hogy az exe törölte őt az ismerősei közül. Nem érti hogy miért.
Ötletek? Ti miért törölnétek azt az exeteket aki 9 éve elhagyott bennetek, a fb jelölést elfogadjátok tőle, de 1 hónapra rá meg törlitek.
A lány szerintem nem érez semmit iránta. Én arra gondolok, hogy mivel a lány elfogadta a párom barátnak jelölését lehet h a jelölés elfogadását megköszönő "köszönöm" üzenetben nem csak ennyi írt neki a párom, vagy....utána is írogatott a lánynak és a lány ezt nem akarja.
vagy nem tudom
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!