Örökre egy érzéketlen, közömbös maradok?

Egy éve hatalmas szerelmi csalódás ért, visszaéltek mindennel, amit nyújtottam, érzelmileg kihasználtak, átvertek, szóbeli bántalmazásra is volt példa, egy egészségtelen kapcsolat volt lényegében. Bár csak fél éves dologról volt, elég sűrű, tartalmas, sokat megélt kapcsolatról van szó. Fél évig regenerálódtam utána, elég durva időszakon mentem keresztül, depresszió, bezárkózás, kilátástalanság, mindenféle motiváció megszűnése, antiszocializmus, pszichológus, rengeteg idegeskedés, stressz, agyalás, remegés, gyomorideg, fájdalom, még több sírással. Mindegy, lényeg a lényeg, túltettem magam rajta.

Most viszont azt veszem észre, hogy teljesen régi önmagam ellentéte vagyok. Az előző kapcsolatban ott hibáztam, hogy mindent a srác és a kettőnk lévő dolog mögé helyeztem, sok áldozattal és lemondással járt az egész, persze csak részemről, de nem bántam, mert teljesen rá alapoztam a közeljövőt, tőle függtem, iszonyú erősen kötődtem hozzá. Na, most ezek közül egy sem. Randizgatok, volt egy rövidebb kapcsolatom, de egyszerűen nem érintenek meg a férfiak. Semmi érzelem, semmi kötődés, semmi megfelelési vágy. Nem érdekel, ha nem tetszik nekik valami, ami velem kapcsolatos, a terveim, ízlésem, stílusom, véleményem, gondolataim, megjelenésem. Nem érdekel az sem, ha megbántom vagy hasonló (nyilván nem szándékosan, olyat soha nem tennék, és napokig vagy akár soha többé nem keres, az pedig mára elképzelhetetlen, hogy én bántódjak meg. Nem érzem azt, hogy tudnék szeretni és kötődni úgy igazán, úgy, hogy ismét megérje a kockázatot, áldozatot, lemondást, más dolgoktól elvett és helyette a srácra szánt időt. Nem érdekel, ha egy hétig nem hallok a pasi felől, nem kezdem el keresni, tökre jól elvagyok nélküle is. Nem akarok a végletekig alkalmazkodni, bizonyos határon túli kompromisszumokat kötni. Abszolút semmi nem érdekel. Elvagyok velük, valamiféle vonzalom és szeretet még van is, de egyáltalán nem olyan mértékű és minőségű, mint volt. Egy szempontból örülök azért a dolognak. Végre én vagyok önmagam listáján az első, a saját érdekeimet nézem, magamnak akarok megfelelni, én vagyok a legfontosabb, az én érzéseim és jóllétem a legfontosabb, többre becsülöm magam, mint régen. Viszont néha úgy érzem, túlzásba viszem a közömbösséget. Azt sem mondanám tutira, hogy leszek még valaha igazán, nagybetűvel szerelmes, és találok valakit, akivel leélek több tíz évet, gyerekeket nevelve, egymás mellett megöregedve. Pedig én aztán úgy tudtam szeretni, mint nagyon kevés ember.