Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van egy lány ismerősöm, aki különböző okok miatt soha nem lehet az enyém, de nem tudom kiverni a fejemből. Mit tegyek?
Úgy értem ő teljesen más szint mint én, nem tudnám meghódítani, viszont napok (hetek?) óta ő jár a fejemben, az ő képeire "könnyítek" magamon.
19/F
Én jártam így: volt egy srác, ő volt a példaképem és a plátói szerelmem egyben. Soha nem lehetett volna az enyém: nagyon szép volt és szellemes, egyszerűen egy sokkal magasabb szinten volt nálam.
Később sem tudtam kiverni a fejemből: egy 4 évig tartó, komoly kapcsolatom alatt sem. Akkoriban álmodtam is vele sokat.
Aztán összeszedtem a bátorságomat, és a régi idők kedvéért szerveztem vele egy baráti találkozót, ahol kiderült, hogy épp egyedül van. Észrevettem, hogy lenne esélyem nála, mint nő (akkor nagyon csinos voltam, nem úgy, mint előtte). Szóval... hogy ne csaljam meg az akkori páromat, szakítottam vele. És aztán kezdeményeztem ennél a csodálatos embernél.
Csak hogy nem lehetett vele normális kapcsolatom: elhitette, hogy szeret, 2x "együtt is voltunk", aztán eltűnt 2 hétre, itt lett gyanús a dolog. Egy nyomorult szoknyapecér volt össz-vissz. :D Ne tudd meg: később kiderült, hogy hány kapcsolata volt párhuzamosan. És nem bánta azt, hogy tönkreteszi a közös múltunkat. Nagyon kiábrándultam, de örülök, hogy megszabadultam ettől.
Remélem tanulságos volt. :D
Szerintem kezdeményezz nála, aztán vagy csoda történik, vagy szabad leszel. Légy bátor! :)
Nincs olyan h mas szint szimplan arrol van szo, h mivel tetszik es tulerteked:-)))
Lehet ( meg akkor is ha most nem hiszed) h o pont arra var, h elmenjetek randizni es ezt csak akkor tudod meg ha vegre elhivod:-)))Ennek sokkal tobb ertelme van mint abrandozni es azon lamentalni h mi lenne ha:-))
A helyzet az, h ismerek egy part ahol a srac magas vekony,zero izomzattal, hulye dumaval, nem gazdag, a lany pedig gyonyoru, a sraccal az elejetol kezdve tetszettek egymasnak es a vegen osszejottek es a mai napig boldogok egyutt:-)
A srac is felenk de megis megprobalta es a lany igent mondott-szoval ez egy olyan dolog h vannak lanyok akiknek az ilyesmi pasik jonnek be, masreszt te latod magad csunyanak de ez nem jelenti azt h csunya vagy:-)
Mindenkepp erdemes megprobalni,monis csak egy ugyanolyan ember mint te:1)))
Attól még, hogy szerinted külsőre jobb mint te, láthat benned valamit. Ha már mindent megpróbáltál és nem megy, akkor próbáld csak elfelejteni, de addig ne add fel.
Nálunk is ez van csak fordítva. A párom nálam sokkal jobban néz ki, mindig kinézik mellőlem az utcán, meg voltak is már nagyon szép női. Mégis engem választott komoly kapcsolatra. 27/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!