Akik sohasem élték át a viszonzatlan szerelmet, miért hiszik azt, hogy ezen olyan könnyű túllépni?

mert akiknek volt már valódi kapcsolatuk, tudják, hogy ez a plátói imádás röhej. nem rosszból mondom, én 19 éves koromig csak így voltam szerelmes.. viszonzatlanul mindig és óriási szerelmeknek képzeltem, meg tudtam szenvedni tőlük rendesen. de, mikor végre lett egy kapcsolatom, rájöttem, hogy ez hülyeség volt. hiszen igazán nem is ismered azt az embert..

(az ok, hogy sokáig tart túllépni de az évek az már emberi gyengeségre utal, legjobb barátnőm szenved 2 éve ugyanattól a sráctól "szerelem"-től és már nagyon gáznak tartom. hogy nincs ezekben az emberekben akarat, erő, talpra állás és büszkeség?)

Ami azt illeti, sokszor azt az embert sem ismerheted meg igazán, akivel kapcsolatban vagy évekig, és akár együtt is éltek…

A kérdésre: Mindenki magából indul ki, és azt hiszik minden ember ugyanúgy működik, és mindenki érzései ugyanúgy múlnak. Ezért könnyedén lenézik/lebénázzák/legyengézik a másikat, pedig minden eset más.