Egy olyan ember aki mindenkit, beleértve a barátjait és a családját is ellöki (te) magátòl és nem enged be senkit az életébe egy időután megkeseredik, hogy látjátok?

Vannak emberek, akik félig-meddig tudatosan eltaszajtanak maguktól másokat, ugyanakkor a gyötrelmeik forrása pont, hogy a magányosság.

Én is ilyen vagyok sajnos. Nem tartok még ott, hogy ezt megmagyarázzam. Annyit leszögeznék, hogy szerintem nem vagyok szociopata, sőt, nagyon érzékeny és érzelmes vagyok. Ez szerintem már az írásaimon is nyilvánvalóan látszik a blogomon (aki olvassa az biztos egyetért velem). Az a helyzet, hogy egy idő után besokallok az emberektől, és valahogy zavarni kezdenek. Nagyon kevés ember van, aki tényleg hiányzik. Olyan személyt pedig nem sikerült eddig megismernem, aki pótolhatatlan lenne. Talán egyet... Lehet, hogy nem megfelelő emberek jöttek eddig az életembe, vagy egyszerűen be van szorulva a fejem a seggembe.

Szerintem ez sokkal összetettebb téma, semmint, hogy itt csak így meg lehessen válaszolni pár mondattal. Miért nem engedsz be másokat az életedbe? Nem hiszel abban, hogy szerethető vagy? Vagy utálod magad és meg akarsz kímélni magadtól másokat? Esetleg attól félsz, hogy akit megszeretsz, egyszer el kell engedned, és az fájni fog? Annyi, de annyi oka lehet...