Ebből mi lehet a jövőben? Nem tudom, folytassam-e, de nemet mondani nem tudok, mert nagyon szeretem.

Megismertem két éve (amikor bekerültem főiskolára) egy hölgyet, aki nem messze lakik tőlünk, mindennap találkozunk a buszon, én főiskolára, ő dolgozni megy. Miután már ismertük egymást pár hónapja, meghívott engem kávézóba, én is visszahívtam őt, és nagyon jól kijöttünk egymással. Én nem vagyok egy nagy társasági ember, barátaim sincsenek, nem sok emberrel vagyok jóban, és nagyon jól esett, hogy valakihez ennyire közel kerültem. Voltam a lakásán is többször, de én sose mertem meghívni hozzám a szüleim miatt.

Kb. másfél év után meg valahogy megváltoztak vele kapcsolatban az érzéseim, de egyre több időt próbáltam rá szakítani, és egyre többet gondoltam rá, de fogalmam sem volt, hogy ő mit gondol rólam. Múlt héten pénteken azt mondta nekem (és ez meglepett), hogy a hétvégén látogassam meg a lakásán mindenképpen. Én elmentem hozzá szombat délután, és elég szomorúnak és furcsának is tűnt. Elmondta, hogy ő nem jön ki a munkatársaival, azok mindig beszólnak neki. És régebben már elmondta, hogy nyolc éve elvált, nincs senkije, és borzasztó magányosnak érzi magát, nem tudott azóta semmilyen kapcsolatot kialakítani férfiakkal. Az életét üresnek és haszontalannak érzi, mert nincs családja meg senkije. Én eléggé megsajnáltam őt, mert együttérzek vele. Én is elmondtam neki, hogy én is magányos vagyok. Ott ült mellettem a fotelban, hozzám bújt teljesen, nekidőlt a vállamnak, és azt mondta, hogy én vagyok a legcsodálatosabb ember, olyan akivel már nagyon rég nem találkozott, és nagyon megszeretett engem, nem bírná elviselni, ha én kilépnék az életéből. El is sírta magát, én nem utasítottam vissza ezt a fajta közeledését, meg is próbáltam vigasztalni, de amit ezután mondott az már kicsit sok volt. Szerinte én nemcsak gyengéd és gondoskodó vagyok, hanem ő úgy is vonzódik hozzám, mint férfihoz, én teljesen elvarázsoltam őt, belém szeretett. Aztán meg mikor ezt kimondta, egy csomószor bocsánatot kért. Meglepődtem, de valahol meg nagyon örültem neki. Én pedig megmondtam neki az igazat, hogy én is többet érzek iránta, mint sima barátságot, de ez nekem korai, ezt át kell gondolnom.

És igen, tényleg nagyon tetszik nekem ez a nő, és már belegondoltam abba, mi lenne, ha nem barátok, hanem egy pár lennénk, de bizarrnak tartottam a dolgot. Az utóbbi pár napban mindig ő jár a fejemben, az hogy talán megbántottam, pedig úgy viselkedik most is, mint szokott. De egyfolytában rá gondolok, fontossá vált nekem, vagy nem tudom, de álmodtam is vele kétszer, azt, hogy együtt vagyunk, összeházasodtunk, és boldog vagyok vele, meg...ezt szégyellem leírni, de erotikus álmom is volt vele. De ez lehetetlen. Én még csak 21 vagyok, ő meg 44. Ilyen nincs, ezt mindenhol el fogják ítélni, az ilyenről le kell mondanom. A szüleimnek meg nem mutathatok be a jövőben egy olyan nőt, mint páromat, aki anyámnál egy évvel idősebb! Hogy engedjem el, miközben úgy érzem, hogy boldogok lehetnénk együtt? Vagy ha engedek a dolognak, és összejövünk, annak lesznek súlyos következményei? Én olvastam ilyesmi kapcsolatokról, de az emberek nagyon nem támogatják.