Miért baj az, ha fáj, hogy még soha nem volt senkim?

Hiába mondogatják, hogy milyen jó a szingliség, az alatt a majdnem 10 év alatt, mióta abszolút sikertelenül próbálkozom párt találni, nem sok előnyét tapasztaltam. Maximum egyedül járhatok olyan helyekre, ahova mások párban mennek, házibulikban tarthatom valakiknek a gyertyát, ha nem akarok egyedül üldögélni és még sorolhatnám a hatalmas "előnyöket". Pedig adok magamra, folyamatosan fejlesztem magam, rengeteg helyre eljárok (nyilván egyedül, tehát nem lehet azzal vádolni, hogy csapatostul megközelíthetetlen vagyok), de még egy randi sem jön össze soha, kapcsolatról már nem is álmodozom.

Ha valakinek felhozom, hogy ez nekem fáj (mégpedig évek óta), akkor egyből jönnek, hogy túl negatív vagyok, nem próbálkozom eléggé, túl válogatós vagyok, tehát lényegében nem SZABAD hogy ez nekem fájjon, mert én tehetek róla, oldjam meg, ne rinyáljak. Csakhogy én már nem tudom mit tudnék még tenni...