Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tegyem túl magamat ezen az eseten? 21/L
A korom dacára még sosem volt senkim. Igazából nem is foglalkoztam ezzel, így visszagondolva kicsit úgy álltam a dologhoz, hogy ez olyasmi, ami nekem nem igazán jár. Ezt úgy értem, hogy sosem voltam az a szépség. Nem vagyok ronda, csak egyszerűen nem vagyok az a típus, aki beleillene a mai szépség ideálba, na meg egy kicsit fiús is vagyok, amit én nem bánok egy kicsit sem, de néha úgy érzem ezt a környezetem egy része nehezen tolerálja (főleg az anyám).
Voltak udvarlóim azért, de őket inkább elszeretném minél hamarabb felejteni. Elég kellemetlenek voltak és semmilyen téren nem fogtak meg, a közeledésüket inkább éreztem zaklatásnak.
A problémák mostanában ütöttek be, ugyanis egy csöppet mostanában kezdem magamat magányosnak érezni. Egyik egyetemi évfolyamtársam meg is tetszett és be is vallottam neki, mert láttam néhány barátnőm mennyire szenved az elhallgatott érzelmei miatt. Na de kaptam is a visszautasítást, mondván engem nagyon kedvel, de csak mint barátot. Szerencsére azóta is szóba áll velem és végül is minden változatlan. Csak én szenvedek még mindig, mivel azt hiszem kicsit jobban belehabarodtam, mint vártam. Nem igazán tudok rajta túllépni, és fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Valaki azt tanácsolta, hogy szakítsak meg minden kapcsolatot, valaki meg azt mondta, hogy majd úgy is elmúlik. De őszintén szólva jelenleg olyan állapotban vagyok, hogy nem tudom kinek higgyek.
Ami kétségbeejtőbb, hogy az eddigi gyenge lábakon álló önbizalmamat ez végképp lerombolta. Azt mondták higgyek és legyek bátor, erre pofára estem. Igazából az egészben ezt a fiút sajnáltam leginkább, hogy ilyen csajnak tetszik, mint én.
Mennyi ideig tart gyógyulni ezek után? Miért kéne a jó kis baráti közösségemet felrúgni, csak azért mert volt egy malőröm az egyik fiúval? Hogyan legyen egyáltalán még merszem olyan fiúkhoz odamenni, akiktől nem kapok azonnal hányingert, amikor eddig csak ilyenek találtak meg?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Valóban az lenne a legjobb, ha nem nagyon találkoznál vele, vagy találnál mást, akibe beleszerethetsz.
Amúgy ha küldesz egy képet magadról, megmondom, valóban csúnya vagy-e, vagy csak beképzeled magadnak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Azt mondták higgyek és legyek bátor, erre pofára estem"
Igen, benne volt a pakliban, hogy pofára esel, de ennek ellenére megtetted! Erre sok férfi is képtelen lenne, pedig az az elfogadott kulturálisan, hogy mi kezdeményezünk. Tehát két piros pont is jár ezért: egy, mert megpróbáltad, és még egy, mert ráadásul nő vagy. :-)
Szóval igen, bátor voltál, megtettél minden tőled telhetőt. Gondolj erre.
Ezzel a fiúval pedig nem tudom, mit kezdj. Lehet, hogy tényleg jobb lenne megszakítani vele a kapcsolatot, ugyanakkor, ha a közelében lennél és tudatosan leépítenéd magadban azt, amit a barátságon túl érzel iránta, megmaradna a barátod.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!