Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lehetnénk újra barátok? (több lent)
Tavaly nagyon tetszettem egy fiúbarátomnak. (sajnos én ezt nem tudtam viszonozni, mert nálam barátzónában volt a srác) Amikor ezt észrevettem nála, meg többen is mondták hogy hú nagyon bejössz neki, totál elbizonytalanodtam... Nem tudtam hogy kezelni a helyzetet. Aztán el kezdtem kerülni őt: mikor odajött, direkt mással kezdtem el foglalkozni, vagy éppen elmentem a mosdóba/a terem másik végébe, ilyenek... A barátnőm azt mondta, kezeljem úgy, mintha nem tudnék semmiről, csakúgy lazán. Oké, megfogadtam. Újra beszélni kezdtünk, folytattuk a szokásos hülyülésünket, szinte már el is felejtettem, hogy ő többet akar barátságnál. Egy ideig ez működött is, de aztán nagyon elkezdett nyomulni... Egyszerűen nem hagyott nekem teret! Mindig a nyomomban volt: a suliban, osztálykiránduláson, még a neten is.
Év végén már nagyon ki voltam ettől, és véletlenül elpanaszoltam ezt a srác egyik haverjának, aki nekem is jó barátom. Nem gondoltam, hogy baj lehet ebből.
Elteltek az utolsó napok, lement az évzáró is, és azt vettem észre, hogy ezúttal ő került engem. Nem is beszéltünk. Semmi kapcsolat nem volt köztünk. És a viselkedése olyan...dühös volt vagy nem is tudom.
Egyik augusztusi napon összejött a baráti társaság és elmentünk kajálni. A fiú nem jött el, de ott volt a haverja akinek panaszkodtam. Megkérdeztem tőle, hogy mit tud róla, miért viselkedett olyan furcsán az utolsó napokon. Azt mondta, miután elmondtam neki a problémámat, ő beszélt vele!!! Alig akartam elhinni... Azt mondta neki, hogy gondolkozzon el ezen a dolgon, hogy ő biztosan akarja ezt, mert ha nem, akkor ne hülyítsen. Elgondolkodott, és tett egy ilyen kijelentést: "Oké, nekem amúgy se kell egy ilyen lány."
Nagyon ideges lettem. Senki sem kérte rá a haverját, hogy beszéljen vele. Meg a fiú kijelentése is kicsit fájt..."ilyen lány". Nem tudom, mire gondolt. Még mindig dühös lehet? És hogyan kaphatnám vissza őt, mint jó barát? Azért hiányzik, egész nyáron hiányzott. Nem akarok rosszban lenni vele...A haverjával már más a helyzet, mert lehet hogy csak segíteni akart, de ezzel rontott el mindent...
14/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!