Nincs nyugalom, nincs bűntudat?

Nincs nyugalom

(ünnepélyesen meg esküszöm, meg is fogadom, megszegni akkor fogom ha majd a síromban „alszom”)

Kezemben a fegyver, amit magam forgathatok. Hol fel veszem, hol pedig helyére teszem, finoman, hogy a kicsiny teste meg ne koppanjon.

Kezemben a fegyver amit magam forgathatok, éles a hegye magam terveztem tetszik? Valószínűleg majd az alkarodba döfik.

Előttem a cél, tisztán és kivehetően, olyan élesen és édesen, ahogy akkor állt előttem.

Mozdul, halad, lassan de biztosan, mozdul és lép.

Másik társam hátam mögül szól,

- Mi lesz ha elvéti?

Semmi, megismétli.. – mondtam halkan.

Ujjam a ravaszon, a háztetőn szálló galambok csúfságai repülnek szabadon. Szabadon! Szabadon, bármikor útra kélhetnek, de én nem tehetem, míg a munkám el nem végeztem.

Elvégezni? Tisztességesen. Tisztességes lesből figyelni? Oly ponton hol észre sem venni?

Tisztességes, hónapokig ki figyelni merre jár kel az áldozat? Hónapokig figyelni a másikat?

Utcán, tereken, jólbevált csendes les helyemről mereven?

Lényegtelen.

Elindult, igen, igen! Jó helyen! Nem nekem kell cselekednem. Ott áll az én Kedvesem.

Egyetlenem, hogy milyen gyönyörűen áll neked a kezedben, ami az enyémben csak hideg és élettelen.

Hihetetlen.

Gyönyörű barna szemeid, hidegen ölik az áldozat testét, talán te is tudod mivel fogod tölteni az estéd? Persze hogy tudod, mikor piros véred az enyémbe belefogott.

Vérem a Te véred, úgy hullott kettőnknek, mint szemünkből a könnyek.

Tudom mi voltál előtte, tudom, hogy mit éreztél mellette.

Lassan csukódó szemeid, egy dologról árulkodnak nekem.

Ugyan annyira halott neked is, mint az én lelkem.

Ez a valóság Szívem. Most rajtad múlik minden. 20 évet öltünk bele 4-en.

Nincs határ, nincs bűntudat. Csak a szín tiszta gondolat.

„Félelmeinktől” úgy szabadulhatunk meg ha fel szedjük a magokat.

Ez vár rád is, kedves kis áldozat.

Ami volt előtted, és utánad, írmagja sem marad.

Álmodra békésen hajts magad. Majd köszöntsd a poklodat.