Mit gondoltok erről? Anorexiával és bulímiával kapcsolatban agyaltam pár dolgon.

Ezek mind szellemi betegségek, valami baj van az agyukkal.

Ezt lehet nem a legszebben fogalmaztam meg, de normális ember nem lesz attól anorexiás/bulémiás, mert valaki beszól neki.

Engem meg a dagadt emberek basztattak világ életemben, mert magas vagyok és vékony, de most már inkább mondhatnám, hogy magas vagyok és izmos.

Nem szedtem fel 100 kiló hájat, mert csontváznak csúfoltak, gondolom érthető a konverzió.

nem feltétlen látod jól.

az első dolog,hogy komoly depressziósok.

ezután jön az öngyilkossági vágy,amihez nem elég bátrak és ezért választják az önpusztításnak és a bosszúnak ezt a formáját,hogy egy minimális szinten hatalmuk legyen valami felett.

amit te írsz indokot a megfelelési vágyból koplalás az megmenthető,ha van olyan szerencsés a koplaló,hogy információhoz jut,táplálkozási ismeretek,edzés,stb.

de az első változat az teljesen más,ők halni akarnak még ha önmaguknak sem vallják ezt be sokszor.

Ezek nem az alaknál/súlynál kezdődnek. Társul mellé önértékelési zavar, testképzavar, depresszió. Ez lehet gyerekkori trauma vagy szerelmi csalódás vagy bármi. Innentől már valamennyire érthető a dolog.

A 40 kg-os anorexiát pl nem egy 40 kgos lányt lát a tükörben. Nem csak arról van szó, hogy nem akp elég pozitív visszajelzést.

És persze ott van a sok sugalmazás mindenhonnan (média, társak vagy akár ez az oldal), hogy ha nem vagy tökéletesen vékony, akkor sosem lesz pasid. Ezért pedig a nők bármire képesek.

Tudod az ilyen emberek önértékelése soha nem épült ki. Ha valaki olyan közegben nő fel, hogy a családja számára soha sem lehet elég jó akkor mindig ezt fogja érzékelni. (Nem véletlen, hogy az anorexiások görcsösen próbálnak tökéletesek lenni.) Ha az embernek nem épül ki gyerekkorában a normális önbizalma akkor sokkal érzékenyebb lesz a negatív kritikára és képtelenek a jót észrevenni. És az éhetetés nem csak a kinézetről szól.

Volt anorexiás csoporttársam: ő akkor éheztette magát ha a zh-ja, a vizsgája nem úgy sikerült ahogy akarta de ez bármire igaz volt. Soha nem volt elégedett, ha 5-ös akkor miért csak 90%, miért nem 100%. Nem a kinézetéről szólt a dolog, hanem a teljesítményről és a büntetésről. Én sem értettem amíg meg nem ismeretem a családját, egy jó szavuk se volt hozzá: miért nem te vagy a csoportelső? miért nem vagy már menyasszony? miért nem nézel ki jobban? miért csak a második lettél a versenyen? Gyakorlatilag folyamatosan kritizálják, amióta megszületett. Esélye sem volt normális önképet kiépíteni magának.

Csak, hogy egy bennfentes is hozzászóljon. Első körben azok, akiknek nincsen semmi mentális problémájuk, nehezen fogják ezeket a betegségeket, ezeket a tüneteket megérteni.

Ezek bizony attól alakulnak ki, mert mindenhonnan kritizálják őket és sehonnan nem kapnak pozitív visszajelzést. De sokszor ez az evési zavar kialakul más okból kifolyólag is. Például amikor én szakítottam a barátnőmmel, ledobtam magamról 20 kilót és alig ettem. Egyszerűen nem volt kedvem hozzá hónapokig.

Az, hogy valaki csak a negatív véleményeket veszi észre, az önértékelési zavar része. Pontosabban az egy személyiségzavar, amit gyönyörűen lehet kezelni.

Én depressziótól, szociális fóbiától, generalizált szorongástól és akármilyen személyiségzavartól szenvedek; én is ilyen vagyok, hogy csak a negatívat veszem észre, a pozitív dicséretekkel pedig úgy vagyok, hogy "áhh biztos nem igaz, meg ugyan már, hogy nézek ki, stb...". Ez ilyen.

Az önvagdosás pedig a szorongásból és frusztráltságból jön. Én ugyan nem vagdosom magam, mert nálam a Xanax gyönyörűen helyettesíti azt, de lényeg ugyanaz. Valahol le kell vezetnie a feszültséget és akik vagdossák magukat, azok így csinálják; aki a családot veri az úgy, aki a kocsmában részegen az asztalt, az pedig úgy; megint mások pedig drogot vagy cigarettát használnak erre.

Egy pokol az életünk és a legrosszabb az egészben, hogy akik nem szenvednek ezektől a tünetektől nem képesek átérezni hogy milyen ez; sőt sokan el sem hiszik, hogy ez komoly betegség és könnyen halál lehet a vége. Közben pedig láthatjátok, hogy képes voltam értelmesen fogalmazni, helyesen írni, szóval dilis vagy fogyatékos sem vagyok (mert ez a másik amit meg szoktak az ilyen betegségben szenvedők kapni)...

1-es vagyok.

Lehet van benne valami, szerencsére én mindig találtam valamit, ahol levezethettem a bánatomat, nomeg kemény burkot növesztettem magam köré.

Akár tanulásban, sportban, valamiben, amiben vannak szabályok és meg tudtam feledkezni a külvilágról.

Persze a sport se jó, mert ha ott is csesztetnek akkor még inkább nem lesz önbizalmad (tapasztalat).

Persze a lányoknak nagyobb hangulatingadozásai vannak, mint nekünk pasiknak.

Nekem az egyetemre azért kialakult valamennyi határozottságom, önbizalom nélkül nem is tudnám elképzelni hogy állnék oda a vizsgáztató tanár elé.

Szóval a helyükben próbálnék valami pozitívat keresni, mondjuk könnyű ezt is mondani... ha a családja is folyamatosan piszkálja, nem ismeri el a sikereit, akkor tényleg komoly a probléma, de nem velük.

20/f

Ők bizony beteg emberek. Nem pejoratív értelemben, hanem ezek valóban mentális betegségek. Mondjuk van köztük olyan is, aki divat-anorexiás, a divat-vagdosókról ne is beszéljünk, a divat-öngyilkosokról meg főképp ne. Elégszer összehozott ilyen emberekkel a sors.

Aki viszont nem divatból teszi, az komolyan beteg; és nem biztos, hogy csak exogén okok miatt.

Aki pedig ennyire mentálisan beteg, az pedig nem fog tudni reálisan gondolkozni. Csúnya hasonlat lesz, de ez olyan, mint amikor a súlyos skizofrén bácsinak is hiába magyarázod, hogy azok az ufók csak a képzeletében léteznek, ő ezt valósnak fogja megélni. Beteg, és egy beteg elme nem képes úgy gondolkodni, mint egy egészséges.

Kiválthatják természetesen exogén okok is, például a család részéről támasztott abnormális, ésszerűtlen elvárások gyakorlatilag mindig súlyos mentális sérülést okoznak.

"én is ilyen vagyok, hogy csak a negatívat veszem észre, a pozitív dicséretekkel pedig úgy vagyok, hogy "áhh biztos nem igaz, meg ugyan már, hogy nézek ki, stb...". Ez ilyen."

Ennél pedig kevés irritálóbb tulajdonság van egy barátságban, amikor az ember folyamatosan azt érzi, hogy más, noname idegenek kicsinyes véleménye nagyságrendekkel többet ér, mint azé a baráté, aki tűzbe tenné a kezét érte. Ez meg ilyen.

# 7:

Tudom, hogy nagyon elviselhetetlenek vagyunk, hidd el. Rengeteg barátomat vesztettem már el az évek során többek között így is.