Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Első csók! Szerintetek ez...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Első csók! Szerintetek ez megfelelő?

Figyelt kérdés

Azon gondolkodom (a lány stílusát figyelembe véve), hogy az első csókot milyen helyzetben kéne összehozni? A lány rocker, kicsit vadabb stílusú, és valamicskét perverz is (jó értelemben). 18 évesek vagyunk. Nem vagyunk párkapcsolatban, nem randiztunk, stb. Ölelkező viszonyban vagyunk, ezalatt azt értem, hogy nem lényeges a társaság, az emberek, egyszerűen ha leállunk egy csoportba bagózni, akkor ha épp egyikünk sem gyújt rá, akkor mögé megyek, megölelem és majd ha indulunk, elengedem. Padra ülésnél ugyanígy, vagy az ölemben ül, vagy ő leül, én pedig mögé állok és lehajolva átkarolom, viszont ez csak amolyan baráti dolog. Folyton társaságban vagyunk, meg ő egyébként sem az a "legyünk kettesben" fajta, ráadásul ilyenekben elég figyelmetlen, nem veszi észre a jelzéseket, így az "először hívjam el randira/utaljak rá, hogy tetszik" dolog nem működik!!! Gyakorlatilag nem lehetséges, hogy kettesben legyek vele, maximum annyit, amíg a többiek bemennek boltba, vagy jegyet venni, vagy mi később gyújtottunk rá és a többieket előrébb küldjük, de ez is legfeljebb 2 perc és az utcán. Ezért maradt a spontán rész. Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek, ez mennyire lehet jó:


Tekintve a stílusunkat, a hirtelen, vadabb dolgok nem okoznak gondot. Szóval szándékosan később gyújtanék rá, mint a többiek, mert akkor ő mindenféleképpen megvár. Azt tudom, hogy mikor kedden vagyunk az állomáson (Stadionok), akkor van ott a legkevesebb járókelő. Ott felhoznék valami jó témát. Ismerem annyira, hogy tudjam, mindenre tud tenni valami csipkelődő megjegyzést. Nekem szokásom guggolva cigizni. Az egyik megjegyzésnél mondanék valami ahhoz hasonlót, hogy "miért nem veszel komolyan/mért csesztetsz folyton". Aztán felpattanok és megcsókolom.


Az, hogy a "válasza" után attól függően, hogy igen vagy nem, még nem tudom mit csinálnék, de nem is az a kérdés.


Na szóval szerintetek ez jó lenne? Tudom-tudom, drámába, mexikói/kolumbiai sorozatba illő jelenet, meg ilyenek, meg túlspilázott, de ezen kívül nincs olyan helyzet amikor a haverok nélkül lennénk. Maga a körítés pedig csak azért, mert úgy üresben a semmiből a csönd közepén úgy hirtelen mégsem lenne jó. Nos?



2014. febr. 24. 21:51
 1/7 Moszuke ***** válasza:
47%

ezt ugye nem mondod komolyan, hogy egy ekkora wall of text kell egy csókhoz?

egyszerűen ne nyelvezz, nyeld le a nyálad, moss fogat.

2014. febr. 24. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
2014. febr. 24. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Ha nálatok így megy, ahogy leírtad,a akkor szerintem simán. :) Hajrá!

De utána kérek beszámolót :P ;)

2014. febr. 24. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Ó persze... hazakísérni sem tudod valamelyik haveros esemény után? Akkor is az egész banda megy előttetek-utánatok? :o
2014. febr. 24. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
#4: Igen. Ők lakótársak. Így abszolút ott vannak folyton. És (tudom, ezzel nem szabadna mondatot kezdeni, mielőtt még valaki beleköt) mint mondtam, nálunk nincs ez a "legyünk kettesben" dolog, tehát még boltba is úgy megyünk le, hogy vagy egyvalaki, vagy mindenki. Mert címszóval "minek menjen 2 ember?"...Vagy csak egy menjen az is elég, vagy menjen mindenki és akkor nem hozzuk haza a cuccokat. Én nem lakom velük, de szinte az egész délutánt ott töltöm. Nincs olyan, hogy "bocs, mi még maradunk", mert akkor ők is maradnak. Ez egy nagyon összeszokott társaság, szinte egy család. Így minden ilyen kis apróság is csoportos tevékenység, mint a boltba menetel.
2014. febr. 24. 23:25
 6/7 anonim ***** válasza:

Hát így tényleg nehéz... meg érdekes is.


Esetleg jelezz neki telefonon, vagy hívd ki valahova úgy, hogy más ne tudja... Csak vannak pillanatok az életében, mikor egyedül van.

2014. febr. 25. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 Umaku ***** válasza:
Ez nagyon aranyos hajrá :)
2014. márc. 2. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!