Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
SOS! Komolyan gondolja vagy szórakozik velem? Ezt már nem bírom!
Kérlek adjatok tanácsot! :((
Adott egy férfi, akivel találkozgatunk és nagyon vonzódunk egymáshoz. Viszont én bizonyos okok miatt azt feltételezem róla, hogy elsősorban őt csak a szex érdekli, hogy lefeküdjünk. Én már felhomályosítottam, hogy nálam a szex-szel várni kell és őt még csak egy hónapja ismerem. Azt hittem, hogy ezt megértette.
Már többször elhívott magához, hogy megmutassa a lakását, vagy csak hogy együnk-igyunk, úgymond legyen hol lennünk/találkoznunk, ő nem igazán szereti a beülős helyeket. Ezzel nincs is gond szerintem, de elmondtam neki, hogy még alig ismerem és nem szokásom a pasikhoz elmenni ennyire az elején. Megbeszéltük nagyjából a dolgot és mondta is, hogy nem kell egyből hancúrozásra gondolni.
Pár napja piásan azt mondta, hogy ő várna 2-3 hónapot is, mert úgyis megéri várni, ha utána együtt lehetünk 10-20 évig, vagy tovább is.
Most pedig elhívott megint magához, hogy segítenék-e neki helyretenni az ágyait, amiket vinni fognak neki. És hozzátette, hogy aztán maradnék-e éjszakai tesztet csinálni rajtuk, csak hogy minden rendben van-e velük. Megkérdeztem, hogy akkor miért nem azt mondja, hogy csak le akar velem feküdni? Mert ha csak ezt akarja, akkor felesleges köröket futunk.
A lényeg:
Erre megkérdezte, hogy én tényleg csak arra tudok-e mindig gondolni? És hogy ez már ijesztő. Egyedül nem tudja a helyére tenni őket, és két ágyat vett, így ő egyszerre nem tudja mindkettőt tesztelni, mivel egyszerre csak egy ágyon tud aludni. Kérdezte, hogy ezt miért ilyen nehéz megértenem?
Aztán nem sokkal később azt mondta, hogy elege van abból, hogy én állandóan csak a dugásra tudok gondolni, mert oké hogy nő vagyok, de ez már neki is sok.
Most jelenleg pedig azt hiszem egy picit meg van sértődve.
Ez alapján mit gondoltok, én lihegem túl a dolgot és tényleg csak azt akarná, hogy aludjak nála szex nélkül? Én is kívánom őt, de ha elmegyek hozzá és visszautasítom, akkor az neki is rossz lesz és azt fogja hinni, hogy engem nem is érdekel. Pedig érdekel. :(
Nem látom ezt a dolgot tiszta fejjel és nem tudom, hogy hogyan tudhatnám meg, hogy végülis mit akar. :(
Tanácsokat szívesen venném!
25L
Már eleve úgy válaszoltam, hogy beleképzeltem magam a helyzetbe.
Fájni fog, de jobban jársz :/ Mondhaténk bíztatót, hogy van esély, meg hasonlók, de csak áltatnálak és hazudnék.
Érződik rajtad, hogy szerelmes vagy, de ez jelen szituációban, nem kétoldalú :/
OMG
Nemtudom a többi pasi, hogy van vele, de én attól, hogy komoly kapcsolatot akarok egy csajtól, még ugyanúgy meg szeretném fektetni, sőt jobban is, mint aki csak arra kell. Ergó egyetértek #2-al: kapcsolatot akar, de attól még szeretne minnél hamarabb megkapni :)
Elvégre egy kapcsolat komolysága nem az 1. szexig való várástól függ :)
King Kong, és a te szemléletmódod szerint meddig lenne képes várni, ha kapcsolatot akar?
És a te szemszögedből, tehát ha így látod, hogy minél előbb akar szexet, de kapcsolatot is... akkor mivel zárhatom ki, hogy csak szexet akar vagy kapcsolatot is?
Figyelj, Te ismered, többet tudsz róla mint én, szóval azt nemtudom Ő mit akar, csak azt, hogy én mit akarnék a helyében :)
Am én mondjuk max fél évet várnék, dehát kicsit fiatalabb is vagyok, de 25 fölött szerintem
1-2 hónap :)
Mondjuk ne adj egy fiatalabb véleményére :D
istenem te lány, olyan hülye vagy, h már szinte fáj :)
az a szitu, h a srác komolyan gondolná veled, csak már k*rvára áll a cerka, és szeretne szexelni végre, de nem akar megbántani, hogy mással, ezért fűz téged, ha sokáig húzod el fogod b*szni.
27F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!