Ha nem ír vissza, akkor nincs esélyem nála, ugye?

Ez nem lenne megalázkodás? Mármint ha akart volna, akkor nyilván írt volna valamit, legalább annyit, hogy bocs, most nincs időm, de majd írok stb. Legalább valami kifogást talált volna arra, hogy ha már egyszer hosszabb időt van fent, akkor miért nem ír, én meg nem akarok megalázkodni előtte azzal, hogy futok utána.

Igazából azért vagyok szomorú, mert mindig csak ezt élem át, soha nem kellettem senkinek, pedig annyit reménykedtem, hogy hátha, de ha x alkalommal ért kudarc, akkor x+1-edik alkalommal megint csak ez várt. Nem látom a kiutat a helyzetből, és a lány viselkedését se értem. Mondjuk nem lennék meglepve, ha idővel kiderülne, hogy valami alfahím alá feküdt be.

Köszi. Tegnapelőtt éjszaka visszaírt, nem túl hosszan, de végül is nem hinném, hogy megsértődött. Mondjuk a ruhával kapcsolatban nem írt semmit, nem tudom, hogy ez arra utal-e, hogy akkor nem néz rám "úgy", vagy csak "puhítani" kell. Valóban túlságosan a lelkemre vettem, csak nálam ez másképpen csapódik le. Nincs túl nagy önbizalmam, eddig mindig csak visszautasítást kaptam, és eléggé rosszul esett, hogy most se az volt a másik fél reakciója, mint amire számítottam. Ott tartottam, hogy képtelen vagyok elviselni, hogy ez lesz az x+1-edik kudarcom, ráadásul semmi sikerélményem nincs, és közben egy kép alapján azt is megkaptam mástól, hogy gyakorlatilag csúnya vagyok, szóval lelkileg eléggé megviselt ez a pár nap. Az a baj a visszautasításokkal, hogy ilyenkor mindig előjön belőlem, hogy ronda és lúzer vagyok, hogy senkinek sincs rám szüksége, hogy nem vagyok szerethető stb., szóval egy rossz élmény általában ilyen gondolatokat von maga után, talán ezért is próbálom kerülni az ilyen helyzeteket, nem merem kinyilvánítani az érzéseimet, mert tudom, hogy egy kudarc mivel járhat nálam.

Végül is inkább akkor szoktam jobban elbizonytalanodni, ha nem tudom, mit várhatok a másik embertől. Őt sem ismerem annyira, lehet, hogy lelkileg inkább zárkózottabb típus. Azt hiszem, kicsit szorongásos/aggódós típus, félt az utazástól, félt attól is, hogy hogyan lesznek meg a kreditjei stb. Egyébként igen, párkapcsolati téren van bennem önbizalomhiány, nem nagyon szoktam tetszeni senkinek, soha nem is volt barátnőm, és van oka a zárkózottságomnak. Béna is vagyok ilyen téren, sose tudom megállapítani, hogy "jelekről" van-e szó, elég sokszor be is égtem emiatt, így még inkább visszafogottabb vagyok, és mindig is szégyelltem kimutatni az érzéseimet. Ráadásul őt se tudom kiismerni, többször azt éreztem, hogy tetszem neki, máskor meg azt, hogy biztosan azért visszafogottabb, mert nem néz rám "úgy", és abszolút nem érdeklem. Nem tudom, mit tegyek, ha elhívnám majd valahová, de ő nemet mondana, akkor lesülne a bőr a képemről. Szerinted mit tehetnék?

Szeptembertől ismerjük egymást, de ritkán vannak közös óráink, és keveset tudunk beszélni. Ráadásul mivel nem tudom egyértelműen, hogy tetszem-e neki, és béna is vagyok az ilyesmiben, nem mertem közeledni hozzá. Szóval nem ismerjük egymást annyira, viszont mintha lettek volna jelek, csak nem tudom, hogy ezek azok voltak-e, meg nehéz elhinni, hogy én is tetszhetnék valakinek. Tudom, hogy nem ő az egyetlen lány, de nagyon nehéz elviselni a folytonos elutasítást és közönyt. Nem igazán kaptam még pozitív visszajelzést, és ez eléggé megvisel. :(