Miért esik ennyire nehezemre az ismerkedés?

Bocsánat ha hosszú lesz, de sajnos már egyre jobban kínoz a dolog és jó ide fordulni csak úgy névtelenül néhány tanácsért.

A problémám az hogy képtelen vagyok normálisan ismerkedni. Vannak lány barátaim is van akinél be próbálkoztam, van akinél nem csak úgy összehozott minket az élet barátilag, van aki csak utál engem, fene tudja.

Én legtöbbször jól kijövök mindenkivel, régebben jártam társaságba, éltem a hobbimnak, jókat szórakoztunk a haverjaimmal tehát voltak elfoglaltságaim bőven, de az utóbbi 1 évben valahogy ez el laposodott bennem. A barátaimmal elhanyagoltuk egymást, sajnos mindenkit máshová fújt a szél, más környezet, más város, új barátok. Én is ebbe kerültem bele, bekerültem egy jó fej társaságba egy tanfolyam erejéig ahol nagyon elvoltam a többiekkel, de amennyire nagy volt a lelkesedés, olyan szinten szét is hullott a barátság, mindenki ment a saját maga útján. Sajnos egyedül maradtam, bár van kire számítsak de már nem az igazi úgy érzem.

Én eljárok dolgozni ott nincs semmi gond, kijövök a kollégáimmal, megcsináljuk amit kell, hülyéskedünk is bár idősebb korosztályba kerültem bele de lényegében elvagyok köztük.

A legnagyobb bajom hogy így képtelen vagyok ismerkedni. Nagyon sok lány megtetszik nekem, túlzottan is szeretethiányom va talán ez is lehet az oka, sokszor megesik hogy egymásra mosolygunk a lányokkal bár nagyon sokszor vágok, fapofa gyászos képet, ami elég nagy baj szerintem sokan mondták is mert lehangoló vagyok és egyszerűen nem megy a mosoly. Jó sokan helyesnek tartanak bár túlsúlyos vagyok, ami már egyre jobban zavarni kezdett, sokat leadtam magamból, és már komolyan eldöntöttem hogy változtatni kell mert ez így nem mehet tovább. Bár van itt izom is, sokszor emeltem nagy súlyokat, sokat vettem részt költözködésekbe is tehát azért van bennem izom nem csak zsír de nem látszik a dolog ez a probléma, külsőre így nem tudok bevágódni a csajoknál.

Sajnos egyre többször megesik az ha megyek a városba vagy valahol máshol és meglátok egy szerelmes párt, kéz a kézben csókolózás közben akár, vagy csak ölelik egymást, egyből magamba zuhanok és egyszerűen nem találom a helyem, sokszor megesik az hogy arról álmodok hogy van mellettem egy lány aki szeret, megbecsül, tisztel és elfogad. Számomra fontosak a belső érzelmek is mert voltam már együtt egy olyan lánnyal akinek csak a külső volt a fontos, igaz elfogadott engem de csak egy bizonyos dologra kellettem neki aztán se kép, se hang szélnek eresztett. Bántott a dolog nem volt amúgy sem nagy a szerelem így ezen tettem túl magam a leggyorsabban. Sokan elnyomtak engem régebben de nem foglalkoztam vele mer sokan viszont mellettem álltak, de ma már sajnos rossz minden. Nem járok társaságba mert egyedül minek meg sokszor péntekenként délután dolgozom és munka után már erőm nincs elmenni sehová, legtöbbször már annak is örülök hogy a hétvégét itthon tölthetem nyugodtan, pihenéssel, de néha jó lenne ha lenne velem valaki akivel kitudnék mozdulni, programokat csinálnánk és lennénk egymásnak.

Én tisztelem a nőket, nem bánnék velük úgy mintha csak tárgyak lennének, nem nézném le őket, és soha nem aláznám le a haverjaim előtt, ha esetleg minden visszatér a régi kerékvágásba vagy minden új lesz. Mindig mindenben mellette állnék, elfogadnám a hibáit ha tényleg összeillünk és szeretjük egymást, mert valljuk be nincs tökéletes ember, a rossz dolgokat is bizonyos mértékig el kell fogadnunk ahogyan a jókat is. Persze vannak dolgok amiket nem lehet.

Nagyon vágyom már a szerelemre, 21 évesen még szinte senkim nem volt, és már bánt a tudat hogy sokan már 15-16 évesen javában benne vannak ebbe a dologba, egyre több helyről hallom azt hogy már 18-19 évesen házasodnának mert annyira szeretik egymást, ez részen jó dolog de engem elszomorít hogy én sehol sem tartok még 21 évesen.

Tudom egyszer rám talál majd a szerelem, sok lánynál próbálkoztam már társkeresőkön is bár nulla az önbizalmam sajnos, amin próbálok javítani de nehezen megy.

Ha az utcán meglátok egy szép lányt legszívesebben szó nélkül megölelném csak úgy simán, de nem tehetem mert azért ez mégis csak zaklatás meg hát minek is venné meg nem vagyok az az erőszakos típus, bár könnyen dühbe jövök, ez az egyetlen hibám de soha nem ütöttem meg és nem is ütnék meg senkit, sokszor még a hangom sem emelem fel de feszült leszek és igyekszem nyugtatni magam, türelmes ember vagyok, nehéz feldühíteni csak sokszor ha hirtelen ömlik rám a sok stressz akkor nemcsoda hogy feltudnék robbanni, de mindig kontrollálom magam, és átgondolom a dolgokat mielőtt cselekednék.

Picit már félénk is vagyok egyre könnyebben esek pánikba ha meglátok egy szép lányt vagy egy olyat aki nekem szimpatikus mert mosolyog és jó a kisugárzása ránézésre de amint össze akad a tekintetünk akkor elrántom a fejem mert beparázok valamin. Sokszor zavarba esek ha bemegyek egy boltba vagy egy hivatalba és meglátok egy csinos hölgyet bár akkor valahogy nem vészes a dolog mert egész laza vagyok olyankor de ha igazán csinos, kedves mosolygós akkor valahogy mindig elkap a hirtelen szív verés.

Szeretnék már igazán szerelmes leni egy olyan lányba aki végre elfogad, és támogat, amit kölcsönösen én is vissza adhatok, de sajnos félek lépni mindig beparázok nem tudok olyan nyugodt lenni mint egyesek akik csak simán odamennek a lányokhoz és elkezdenek mindenfélét mondani, bár laza ember vagyok, de időnként letudok ám fagyni és ezt szeretném leküzdeni végre, és merni lépni előre fele hogy végre megkaphassam azt a lányt akit szeretnék és érzem hogy összeillünk.

Elnézést hogy hosszú lett.