Normális, hogy taszít az ilyen ember? Vagy túlagyalom?

Az egyik szobatársam a múltkor felhozott egy lányt, és együtt voltak, igaz, a másik, akkor éppen üres szobában. Ez egy dolog, az ő magánéletük. Viszont a srácnak van barátnője, mégis fűzögeti a csajokat, volt, aki nemet mondott, de nem tudom, hányat sikerült becserkésznie. Nem tudom, büszke-e erre, de megbánást nem mutatott. Volt, hogy visszaértem óráról, ő éppen a barátnőjével beszélt telefonon, és mondta neki, hogy "szeretlek", meg "légy jó" stb. A srácnak egyébként voltak kisebb balhéi, ezeknek híre is ment, de mindent letagadott a barátnőjének, hogy ő csak szemtanú volt stb. Nekem meg azt mondta, hogy ha mindent elmondana a barátnőjének, akkor az biztosan szakítana vele, ha megtudná, hogy milyen barátja van. Nem akarok ítélkezni, nekem is vannak hibáim, rossz tulajdonságaim, és ez az ő élete, nem is akarok beleavatkozni. Viszont ezeket a dolgokat sem tudom figyelmen kívül hagyni, mert valamilyen szinten a részese lettem az egésznek. Nem igazán akarok a problémával foglalkozni, igazából annyi van bennem, hogy taszít a srác, meg az egész hozzáállása, és nem szívesen beszélek vele, max. amit nagyon muszáj. Normális, hogy mégsem hagytam figyelmen kívül ezt a dolgot akkor, és egy életre megjegyeztem magamnak ezt a fajta viselkedést? Amikor ránézek a srácra, óhatatlanul is ezek a dolgok jutnak az eszembe róla, bármennyire is nem akarom. Hogy tudnék a lehető leghamarabb napirendre térni a viselkedése fölött, hogy ne ez a sunyisága jusson eszembe? Nyilván megvannak a magam dolgai, problémái, és most éppen egy lánnyal próbálok közelebbi kapcsolatot kiépíteni, szóval nem vagyok vénasszonyos kotnyeleskedő, csak nagyot csalódtam a srácban, másmilyennek gondoltam.