Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ezt hogy küzdjem le? Valamiért...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezt hogy küzdjem le? Valamiért egyszerűen félni kezdtem a szextől.

Figyelt kérdés

19 éves lány vagyok, pár hónapos kapcsolattal. Ő a második barátom. Minden teljesen jó, imádjuk egymást, de van egy kis gond: félek a szextől, illetve a pettingtől is. Nagyon vágyok rá, akarom, de valamiért mégis ráparázok, és inkább nemet mondok. Már voltunk együtt párszor, isteni volt, de mégis.

Sejtem az okát: előző kapcsolatomban nekem volt nagyobb "étvágyam", így eleinte sok elutasítást kaptam, majd inkább elnyomtam magamban a vágyat és vártam hogy az akkori barátom kezdeményezzen, akkor pedig nem mondtam nemet akkor se ha amúgy nem volt kedvem, mert úgy éreztem ez a "kötelességem". Nem törődtem azzal hogy nekem jó legyen, kb szolgaként viselkedtem, hagytam hogy "használjon". Nem élt vissza vele, de nem jó emlék, és rettegek hogy ebbe a mentalitásba csúsznék vissza, mert még mindig önbizalomhiányos vagyok. Így többször is nemet mondok, ami miatt meg bűntudatom van, mert nem tettem "a dolgom".

Barátom ezeket mind tudja, és mindent megtesz hogy segítsen. Azon kívül, hogy időre van szükségem, hogy tudnék ezen túllendülni?


2013. nov. 6. 21:09
 1/5 anonim ***** válasza:
Mondjuk úgy hogy nem filozofálod túl a dolgot. Ha megkívánod kezdeményezel, amikor ő kezdeményez hagyod. Persze spontán. Ha ilyen, "na akkor szexelünk?" stílusban nyomjátok akkor gáz mindenhogyna
2013. nov. 6. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

"Mondjuk úgy hogy nem filozofálod túl a dolgot"

Tudom, pont erre irányul a kérdés, hogy hogy csináljam.

2013. nov. 6. 21:18
 3/5 anonim ***** válasza:

Úgy tudsz túllendülni, hogy csinálod és nem agyalsz rajta.

Vagy ha agyalni akarsz rajta, akkor keress fel egy szexuálpszichológust, és vele együtt agyalj.

De ha te magad bonyolítod, annak rossz vége lesz.

2013. nov. 7. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
De épp azt írtam hogy nem tudom csinálni... de köszi a hasznos választ :/
2013. nov. 7. 22:46
 5/5 anonim ***** válasza:

Mit jelent az, hogy nem tudod csinálni? Fizikailag akadályoz valami?

Ha nem, akkor csináld. A félelmet úgy lehet legyőzni, ha csinálod. Hidd el, hogy tudom, hogy miről beszélek! (Pánikbeteg voltam, ismerem a félelmet közelről.)

2013. nov. 7. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!