Ezt csak én gondolom így?

En nem igazan tudok ugy gondolni az ismerkedesre, hogy az egy kielezett versenyhelyzet lenne es nem is gondolom azt, hogy arrol szolna a dolog, hogy valamelyik felnek az a feladata, hogy megszerezze a masikat, mint valami zsakmanyt.

Erzesem szerint sokan ott rontjak el, hogy eleve tulmisztifikaljak a tarskeresest es ugy erzik, folyamatosan versenyben kell lenniuk, folyamatosan kell mellejuk valaki, ragorcsolnek, foggal-korommel ragaszkodnak hozza, ne adj isten meg erolkodnek is. Ez kevesbe szerencses ebben a formaban.

Szerintem az lenne az idealis helyzet, ha az emberek ugy ereznek, hogy fontos az, hogy folyamatosan fejlodjenek, probaljanak jobbak es tobbek lenni, epitsek a szemelyiseguket, erositsek az onkepuket, es mindezt onmagukert tegyek, ez egy belso kesztetes hatasara tortenjen, ne azert, mert meg akarnak valakit szerezni. Erezzek jol magukat a borukben, legyen egeszseges onbizalmuk es talaljak meg azt a kozeget, amiben talalkozhatnak azokkal az emberekkel, akikkel egy hullamhosszon vannak es igy potencialis partnerei lehetnek egymasnak.

Nyilvan ez meglehetosen idealista elkepzeles, de jobban hangzik, mint a huspiac, ahol tulekedni kell, le kell nyomni a masikat, hogy megszerezd a kiszemelt zsakmanyt.

De persze ez alkati kerdes is: nyilvan vannak, akik kifejezetten szeretik versenyhelyzetben erezni magukat es feladatuknak tekintik, hogy megszerezzek a masikat, masok viszont jobban hisznek abban, hogy inkabb szerencses talalkozasokon mulik a dolog, mely soran ket ember szimplan szimpatikus lesz egymasnak es magatol ertetodik, hogy elindul koztuk a parra valas folyamata.