Fiúk, ti hogy bírjátok ki azt a nyomást, elvárást, hogy mindig, mindenhol, bármilyen helyzetbe alfahímként tudjatok viselkedni?

Én folyton parázok, hogy lebukok és kiderül, hogy valójában egy félénk, gátlásos, folyton agyalós nyomi srác vagoyk, nem pedig egy igazi férfi állat. Próbálom férfias, határozott hangommal kompenzálni gyengeségeimet meg egyfajta pókerarcot vágni az élethez, de sokszor nehéz, van, hogy félek, van, hogy parázok, izgulok, van, hogy elgondolkozom, elérzékenyülök, de muszáj mindnig stabil férfi állatnak mutatni magam, különben a nlányok, nők vonzalma csökken az irányomba. Sajnos szerintem már nem tudom sokáig ezt tartani a sulimban, lassan rá fognak jönni, attól félek, hogy valójában csak egy félénk kisfiú vagyok én, nem egy férfi állat. Pedig olyan jól indítottam, láttam, hogy vonzódnak hozzám, de már kezdem látni, hogy nem érdeklem úgy őket, mert parázom és csendes vagyok időnként. Nem vagyok társasági arc, talán ez a főprobléma, de még eleinte ezt is eljátszottam, pofáztam mindenfelé idegennel a suliban (új társaság, lényegében senki sem ismer senkit ezelőttről). Eleinte úgy éreztem, hgoy egy lány is felfigyelt rám, mert szemezett is velem, meg egyszer rám mosolygott, de kiderült van pasija, szóval tuti félreértettem a jeleit, bizonyára csak barátkozni akart velem.