Szerintetek ez romantikus?

- Ki vagyok én neked? - kérdeztem eltartva magamtól a papírlapot, mintha csak egy most megfogalmazott kérdést szegeztem volna a lánynak. Ahhoz képest egész álló nap ezen a színészi repertoáron foglalatoskodtam. Hát több kevesebb sikerrel! Lopva a lány felé sandítottam félelmemet leplezve fejemet továbbra is kicsit a rajz felé tartva.

- Jason! - válaszolt, majd folytatta tovább a rajzolást. Most először hívott Jasonnek hangja még is kellemesen csengett az eddig ki nem ejtett szavak után is. Furcsamód biztonságot nyújtott, hogy most nem kellet tekintetünknek kereszteznie egymást. Eddig mindig a szemébe néztem ha beszéltünk, szinte elveszve benne, csak most nem, mostan figyelnem kellet a válaszra ... de még sose kellet feltennem ilyen cikis kérdést. Megváltozott modorán pedig mosolyognom kellet, azt hittem hogy csak viccelt, ahogy nevemet kimondta. Azonban kis várakozás után ő is ugyanúgy mosolyogva felnézett, s folytatta válaszát.

- Hát ahogy három év alatt megismertelek ... - lett boldogabb szinte nevetve bele menve a játékba - Oké mit szólsz ehhez? Amióta csak ismerlek túlteng benned egy laza, melegszívű srác akit tudok szeretni - összehúzva száját itt egy pillantig elmerengett magában, majd mintha egy rémes hírt probálna velem közölni szomorkásan folytatta - de ott van valami elrejtett felszínre törő fájdalom is, amivel sajnálom, Jay - szelíden meghajtotta vállát előtte - de nem tudok mit kezdeni.

Igaza volt csalódtam, csak ezt még nem láttam be! Bár amíg nem tette be lábát a suliba nem is kellet. De most ... Most már sajna akkor is előjött nálam az utóbbiakban leírt fiú ha vele voltam! Miért van ez így? Tényleg ebben az egész három évben ez rít le az arcomról. Vagy mi?

Végre egymásra pillantottunk, de nem kellet félnem arcomon a mosoly akaratlanul is megjelent. Kék szemeiben a fekete folt kitágult, és sugárzó tekintette mint tenger hullámaval kavarták fel gyomromat. Ez nem tarthatott sokáig mert a tanár megjelent melletünk és Julie egyetlen oldal pillantással és fej rázogatással figyelmeztetett, hogy munkámmal törődjek. De én nem értettem:

- Mi? - erre a megszólalásomra Gizella tanárnő eltorzult hirtelen. Visszaemlékezve figyelmeztet minket hogyha nem rajzunkkal törődünk akkor ezúttal boom lesz! Boom milyen boom? - kérdeztem rá.

A könyv erős borítójának teteje rögvest ütközött fejemmel. Fájdalmak között tapogattam meg a helyét, a sértődöttség és lelohasztott hangulat érződött rajtam mire Julie kuncogott magában egy sort. Hu, nem hazudott! Au! Kicsit letörve, hogy ezzel a tettével megtört egy szép pillanatot ismét kezembe kaptam ceruzámat. Lányos zavaromban lapomra is meredtem, de

a megrajzolni kívánt csendélet nem tárult elém. Helyette az időgép kicsiny részeinek sziluetjei jelentek meg kábán összesatírozott foltokkal a tetején. Amiket felismertem róla a kondenzátort és az egész alapját képező lap. A többit már nem tudtam kivenni mert rajzom felénél már nem egészen figyeltem oda, de úgy tűnt már gondolatba máshol jártam ...

- Várjunk csak az előbb azt mondta szeret?