Melyik a kedvenc szerelmes versetek?

Nagyon nehéz téged így szeretni,

minden éjszakát végig szenvedni.

Rágódni azon,hogy te miért nem szeretsz,

s tudatában lenni,hogy erről nem tehetsz!

De tudom jól,hogy valamit érzel,

valamire gondolsz,ha a szemembe nézel.

Valami jár a fejedben,mikor arcom simogatod,

de hogy mi van az én szívemben,nem tudhatod.

Nemtudom mit kéne még tennem,hogy szeress,

hogy az álmaidban te is engem keress.

Hogy várj rám teis némán és félve,

ezért hajtom le fejem most is félve.

Félve attól,hogy nemtudod meg többé,

hogy most is veled lennék,mindig örökké.

Félve attól,hogy nemtudod meg már,

hogy ez a szerelmes szív,még a sírban is rád vár!♥♥♥

Ha arra gondolsz, kit szívből szeretsz, de ő azt mondja Neked:

"Nem kellesz, mehetsz!"

Ne emészd magad miatta, az ő baja, hisz a nagy szerelmet kihagyta.

Ha nem tudta becsülni őszinte szerelmedet,

Ha meg tudta karcolni szerelmes szívedet

Hagyd, hadd menjen saját útjára,meglásd,

Vissza fog emlékezni a múltjára.

Eszébe fog majd jutni, hogy volt egy lány,

Ki őt szívből szerette, de meglásd te találsz

EZERSZER KÜLÖNBET HELYETTE!♥♥♥

Nem mondom, hogy nem hiányzol,

Mert nem igaz.....

Képed nekem már csak szomorú vigasz....

Nem mondom, hogy ne csókolj,

Mert nem bírom kimondani.....

Szívem nem tud neked nemet mondani....

Nem mondom, hogy ne ölelj,

Mert nem tudom mondani....

Hang torkom nem meri elhagyni....

Csak sírok s nézek rád,

Könnyem tengerré nő,

S ajkam csak ennyit rebeg:SZERETLEK

Te vagy a nagy Ő!!!

"Nem szólt egy szót sem, csak hátatfordított,

Elment, s többé rád már soha nem mosolyogott.

Elhagyott örökre, vissza sem nézett rád,

Az sem érdekelte, hogy akkor épp mi bánt.

Éjszakákat átsírva szenvedtél tovább,

Nem értetted mi történt, mért nincs többé már.

Még most is csak ezen rágod magad,

A lelked összeomlott, s ez így is marad.

Becsapott, átvert, játszott veled,

Mégis azt kívánod, bárcsak ott lenne neked.

De már soha többé nem jön vissza hozzád,

Tudod nagyon jól, s ez az mi igazán fáj."

"...Vártalak...

...tegnap még fontos volt...

...ma már tárgytalan...

Józanul vigasztalom önmagam...

...sírni már céltalan...

...vége lett!

De azért reggel éppúgy ébredek...

...nem vették el tőlem a kék eget.

És nem dőlt össze a világ, megyek tovább...

...nem történt semmi.

Csupán egy jó barát lett furcsa idegen,

egy könnycseppel több ragyog a fáradt szememen...

Valaki rosszat tett velem Istenem...

...pedig azt hittem ismerem..."

"Sosem ismertem olyat, aki megtudta változtatni a kedvemet egyetlen szavával.

Sosem ismertem olyat, aki nélkül nem tudok élni. Sosem ismertem olyat, aki

elalvás előtt is eszembe volt és reggel rá gondoltam először. Sosem ismertem olyat,

akiért mindent megtennék, akiért az életemet is odaadnám. Sosem ismertem olyat,

akibe ilyen szerelmes tudtam volna lenni, amíg rád nem találtam!"

Feledésbe merül arcod, hangod, csókod,

Már többé nem érezhetem...

ölelésed, kezed szorító kézfogását.

egyetlenem...

Senki nem érti, mitől is félek, már magam sem tudom, mit érzek. Félek szemedbe nézni, mert látom, ami lesz, mert félek, hogy kettőnk közt, már semmi sem lesz.

Az utcán menve nézelődök,

s egyáltalán nem örülök.

Mindenhol párokat látok,

de én mégis egyedül járok.

Mindenhol ott vannak,

az iskolában, az utcán, a parkban.

Szeretnek, s szeretik őket,

s a világ így megy körbe.

Néha családi ebédekre járnak,

megismerve a másik családi ágat.

Nem jó egyedül lenni,

s így moziba menni.

Én is szeretek,

de engem nem szeretnek.

ezért nem tehetek mást,

mint megszokni a belenyugvást,

hisz egyedül vagyok,

és egy darabig így is maradok.=(

Mihai Eminescutól az "Ó, ha lehetne..." :)

Ó, ha lehetne,

Boldogan lennék,

Akármi módon,

Ami szeretnék!

Válnék tükörré,

Mely fényt csillagzik,

S foglalna téged

Magába talpig.

Az aranyfésűd,

Hajad simító,

Veled enyelgő,

Kínod csitító.

Változnék széllé,

Mely titkon áthat,

S melleden bontja

Könnyű ruhádat.

Álom körötted,

Kószálnék lágyan,

Hogy nyári esten

Szemed lezárjam.

Semmi reményem,

Bármit is tennék,

Hogy az lehessek,

Ami szeretnék.

Tóth Árpád

Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út

És árnyak teste zuhant át a parkon,

De még finom, halk sugárkoszorút

Font hajad sötét lombjába az alkony:

Halvány, szelíd és komoly ragyogást,

Mely már alig volt fények földi mása,

S félig illattá s csenddé szűrte át

A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata

Fénylett hajadban s béke égi csendje,

És jó volt élni, mint ahogy soha,

S a fényt szemem beitta a szívembe:

Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,

Vagy áldott csipkebokor drága tested,

Melyben egy isten szállt a földre le

S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,

És percek mentek, ezredévek jöttek, -

Egyszerre csak megfogtad a kezem,

S alélt pilláim lassan felvetődtek,

És éreztem: szívembe visszatér,

És zuhogó, mély zenével ered meg,

Mint zsibbadt erek útjain a vér,

A földi érzés: mennyire szeretlek!

És még az irodalom duplaórás TZben is ezt hasonlítottam össze Ady Héja-nász az avaron-jával.