Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy nap alatt bele lehet úgy bolondulni valakibe, hogy nem tudod kiverni a fejedből? Vajon keresni fog?
Megismerkedtem valakivel egy baráti összejövetelen, miután bemutattak egymásnak minket kezdettől fogva mindig egymás társaságát kerestük, mindig egymás mellé ültünk, csendesen figyeltük a másik megnyilvánulásait... Este végül egy ágyba tettek minket aludni, kicsit ittasak voltunk, de így sem történt semmi, csak néztük egymást és ölelkezve elaludtunk...
Reggel elhívott, hogy reggelizzünk kettesben egy helyen, majd elmentünk strandolni. A strandon estig együtt töltöttük az időt, ott is végig egymást kutatva, úgy viselkedve, mintha már vagy 1 éve együtt lennénk...
Egyszerűen nem tudom hova tenni az érzéseimet, még sosem kerültem ilyen helyzetbe, ahol ennyire vonzottuk egymást az első pillanattól. Nem tudom kiverni a fejemből az ölelését, az érintését, ahogy egymásra néztünk.
Az ilyen "kapcsolatból" lehet szerintetek valami? Tegnap amióta elváltunk nem kerestük egymást... Őszintén megmondom görcsbe van a gyomrom, hogy mi van ha soha többet nem látom és nem keres....
Kicsit régi módi vagyok, nő létemre, ha beledöglök se kezdeményeznék, ha ő nem keres...
Vagy már nincsenek ilyen íratlan szabályok?
De most tényleg ekkora gáz, ha elvárom, hogy a férfi keresse először a nőt?
Egyszerűen úgy érzem, hogy basszus nehogy már én pitizzek egy férfi után.
A történtek után valahogy az van bennem, hogy ha ő nem keres akkor neki nem jelentett annyit, mint amennyit én éreztem, abból ahogy viselkedik.
Vagy ez egy rossz felfogás??
Kb. így:
Szia! Múltkor jól éreztem magam. Lenne kedved eljönni valahova?:)
vagy vmi ilyesmit
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!