Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Leszbik, biszexek! Szerintetek mit csinaljak?
általános suliba hatodikba átkerült hozzánk egy csaj. Osztálytársak lettünk. Jóba voltunk, de azért nem mondhattam a legjobb barátnőmnek. Aztán rá egy évre nagyon megváltozott: össze vissza pasizott..stb, mint egy kur'va kitette mindenét. Hatalmas melle van, kicsit hájas, de jól áll neki, és nagyon jó feneke van. Baromira összevesztem vele a pasizása miatt. Utána kb fél évig egymáshoz se szóltunk. Aztán kibelültünk, és teljesen megváltozott, jó irányba. Most kilencedikesek leszünk és kb egy éve tudom hogy érdekelnek a nők, csajok is. Ez a lány miatt. Nem jártam még lánnyal, nem csókoloztam lánnyal, és nem is feküdtem le még egy csajjal sem. Vissza térve az illetőhöz.. szóval egy éve beleszerettem. Imádok rajta mindent. A társaságomba senki nem tudja hogy bi lennék. Ezzel a lánnyal egy éve legjobb barátnők vagyunk. Mindent tudok róla. Bízunk egymásba, segítünk egymásnak, ugyan azok a dolgok érdekelnek. Ugyanazt a márkát szeretjük. Egyszóval sok a közös vonás. Szoktunk egymásnak puszit adni szájra, meg szokta is mondani viccesen hogy ,szájon se puszilsz mi van utalsz?' :) nagyon sokszor róla álmodok. És tök fura mert bármikor kérdezem a leszbi vagy a biszexségről mindig fújjol de elvárja a szájra puszit és szokott tapizni. Mit csinaljak? Néha úgy érzem hogy utalja a leszbiket, néha meg mintha vonzódna hozzám. Ezeket a szájra puszikat stb csak velem csinálja. Szerintem csak kíváncsi de hogy derítsem ki? Már kérdeztem de mindig csak fújjolt. Viszont a tettei nem ezt sugalják. Nem akarom hogy kiderüljön hogy szerelmes vagyok belé amíg meg nem tudom hogy ő kíváncsi az ilyen dolgokba. Szerintetek mit csinaljak?
Hülye kommentektől kiméljetek. Köszönöm előre is a normális válaszokat.
Talán élvezd ki a helyzetet! Örülj, hogy ilyenekre van lehetőséged.. ha megtudja h szereted... lehet, hogy ennyit sem kapsz belőle.
Nah.. akkor picikét komolyabban! Ha tényleg szereted, és fontosnak tartod, hogy elmondd neki, akkor ültesd le, és mond el neki, hogy mit érzel. Talán egyszer azt a szájra puszit is átalakíthatnád egy csókká.. Annyi a közös vonás.. érdeklődés... akkor csinálj olyan programot, ami lehetőséget ad arra hogy felnyisd a szemét, hogy nem csak barátként tekintesz rá. Amiből megtudhatod, valóban kíváncsi-e vagy csak hülyéskedik... Azt gondolom, hogy aki ennyit megenged magának, hogy így szájra puszit osztogasson, annak van nem kevés érdeklődése a témával kapcsolatban. Esetleg ő sem tudja hogyan közeledjen. Mondjuk egy csajos esti szájra puszinál rákérdezhetsz... megcsókolni már nem mersz? Csak a szád nagy? Onnantól vagy megcsókol.. vagy arra kér, hogy Te csókold meg Őt.. vagy nagyon ellenkezik... Ebből sok minden kiderül! A tapizással kapcs... nem igazán tudom, hogy mennyire komolyan csináljátok, de azon az estén, talán ebbe is jobban belemélyülhettek.. Most ennyi az ötletem... Sok sikert kívánok!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!