Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit csináljak? (lány-lány téma)

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak? (lány-lány téma)

Figyelt kérdés
Már jó ideje kínozzuk egymást. Őszintén, korrekt módon bevallottam neki, hogy nem barátként tekintek rá, vagyis beleszerettem, aztán ezt minden lehetséges módon a tudtára is adtam. Szerintem bizonyítottam, hogy teljesen komolyan gondolom vele. Azt mondta, hogy még egy fiú sem udvarolt még ennyit neki, nemhogy egy lány. Azt veszem észre rajta, hogy tetszik neki a helyzet. Nem kaptam elutasítást, de nem is történt köztünk semmi olyan. Érzem, hogy nem vagyok közömbös neki sem, de mindketten félünk lépni a másik felé. Szeret, de azt nem tudom, hogy hogyan, mert nem bírja kimondani. Ez olyan bizonytalan helyzet. Voltunk már nagyon közeli helyzetben, mégsem tettem semmit, bár a szívem majdnem kiugrott a helyéről is. Nagyon szeretem, soha nem éreztem így senki iránt és félek, hogy elrontanám, vagy nem akarja. Nem akarom elveszíteni. Bármit megtennék érte és ezt ő is tudja. Vele akarok lenni, érezni akarom, de az se baj, ha csak ölelgethetem (bár ő is tudja, hogy ennél többet szeretnék tőle). Néha nagyon azt érzem, hogy csak élvezi a helyzetet és totál hülyét csinál belőlem, aztán ha lépnék, akkor elküldene melegebb éghajlatra. Nem tudom mit csináljak, hogy haladjunk valamerre.
2013. jún. 28. 12:39
 1/8 anonim ***** válasza:
Konkrétan rá kellene kérdezni, hogy ne álltasd magad feleslegesen !
2013. jún. 28. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
"Szilvás buktát, mert azt szeretem"
2013. jún. 28. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

hát én a helyedbe elhívnám valamerre egy délután, és elkezdeném ölelgetni majd puszilgatni, és ha tetszik neki akkor szájon csókolnám..

sok sikert :D

2013. jún. 28. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Szia! Pasi ként bocsi hogy beleszólok, én úgy olvastam és mesélték hogy általában egy azonosnemű kapcsolatban is van egy dominánsabb ha tetszik nőiesebb és egy nem nőiesebb fél. Én kívülről azt látom hogy most te kb azt éled át mint amit mi pasi ként néhány lánytól. Én is azt mondanám hogy mondd meg neki és tudom fájdalmas mert jó vele de ha sokáig nem ad egyértelmű választ akkor egy ideig ne találkozz vele vagy tartsd a távolságot.
2013. jún. 28. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Már rengetegszer elmondtam neki, hogy nekem ez így nem megy. És döntse el, hogy mit akar. Erre ő: Nem akar elveszíteni, mert fontos vagyok neki. Többször is volt olyan, hogy akkor többet nem keresem, de ő se bírja ki, hogy ne beszéljünk. Az ölelgetés, puszilgatás, simogatás elől nem menekült el, csak ennél tovább már nem mertem lépni, mert nem tudom, hogy mit akar, csak ködösít.
2013. jún. 28. 12:53
 6/8 A kérdező kommentje:
és köszönöm a válaszokat! :)
2013. jún. 28. 12:53
 7/8 anonim ***** válasza:
Szerintem, ha ő is mondta, hogy nem akar elveszíteni, akkor nem hiszem,hogy elküldene melegebb éghajlatra , ha megpróbálkozol egy csókkal, de szerintem még ő se tudja, hogy mit érez pontosan. ;) Szóval szerintem lépj, ha úgy kettesben vagytok akkor szép finoman rávezetheted, apró puszik , és ha közel vagy a szájához és nem fordítja el, akkor csókold meg! :)
2013. jún. 28. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm! :) Igyekszem így tenni, mert már lassan beleőrülök ebbe...
2013. jún. 28. 17:08

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!