Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tudnék kiábrándulni a tanáromból, hogy közömbös legyek iránta?
Tudom, nagyon szánalmas, hogy éppen a tanáromba szerettem bele. De esküszöm, nem akartam, és most nem tudom, mit tegyek. Tudom, hogy reménytelen, de hiába mondogatom magamnak. Sportolok, vannak hobbijaim, korombeliekkel is próbálok ismerkedni, de annyiszor látom, nem bírom elfelejteni. Már direkt rossz dogákat írtam nála, hogy ha rossz jegyet ad, vagy leszid, akkor majd hátha, de nem. Próbáltam átmenni másik szintű csoportba, de jövőre pont azt fogja tanítani, szóval nem szabadulok tőle.
Mit tegyek, nagyon szánalmasnak érzem magam. Állandóan mondogatom magamnak, hogy reménytelen. Hogyan lépjek túl rajta végérvényesen?
Krisztus Egyesült Egyháza – United Church of Christ (UCC) – alapjában véve keresztény protestáns felekezet a református tradícióban, de ugyanakkor történelmileg befolyásolt a Lutheránus egyháztól is. Az Evangélium szerinti Reformált Egyház (Evangelical and Reformed Church) valamint a Kongregacionalista keresztény Egyházak (Congregational Christian Churches) 1957-ben egyesültek és megalapították az UCC-t. Ez a két felekezet, mely ugyancsak korábbi unió eredményei voltak, gyökereiket a Kongregacionalista, keresztény, Evangéliumi és Református felekezetekhez kapcsolták. Az UCC 5320 gyülekezete kb. 1,1 millió lelket számlál, többnyire az Amerikai Egyesült Államokból.
Az UCC teljes közösséget tart fenn jó néhány, főként protestáns felekezettel és részt vesz az egész világra kiterjedő ökumenikus erőfeszítésekben. Az UCC-nek nemzeti szinten, történelmileg haladó, vagy liberális meglátásai vannak, mint például a: szociális, társadalmi kérdésekről, a polgárjogokról, homoszexuálisok jogairól, nők jogairól vagy az abortuszról. Mindazonáltal a UCC gyülekezeteinek szabadságuk van a tantételek és a lelkészség felett, és támogathatják vagy sem, a nemzeti test teológiai vagy erkölcsi álláspontját. Önmagát úgy jellemzi, mint: „rendkívül pluralista és különböző felekezetek (egysége)”.
xD hát az első tényleg hasznos volt, nem tudtam ezt a kecskéről:P
amúgy megértelek, én is voltam már ilyen helyzetben. semmi nem segít addig, amíg nem találsz egy fiút, akivel össze is jöhet valami. majd elmúlik, hidd el. De tudom,milyen rossz...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!