Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mi értelme volt hazudnia?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi értelme volt hazudnia? Főleg ezt?

Figyelt kérdés

Van egy férfi akivel megismerkedtem, teljesen mint barát. Vagyis úgy indult az egész.

Nekem van egy párom is, sajnos egyszer megtörtént egy csók amit azóta is bánok, és természetesen elmondtam a férjemnek is ezt a kis incidenst.

Azzal a férfivel, meglaposodott a baráti kapcsolatunk, mindenen veszekedtünk, állandóan kioktatott, szerinte én nem szeretem a férjem hanem őt szeretem, ami teljes képtelenség, de ő ezt egy csókféleségből szűrte le.

Na mondom rendben, elmondtam ugye a férjemnek a csókot, eléggé össze is kaptunk e miatt, ami teljesen tudom hogy az én hibám, szóba sem kellett volna vele állnom. Na és elmondtam a másik férfinek azt hogy elmondtam, ő meg akkor válás lesz?? Mondtam neki hogy neked barátnőd van, ugyanis időközben lett neki, akiről ódákat zengett és meséket.

Tegnap felhívott, csúnyán összevesztünk, kiderült hogy nem is létezett az a nő, csak engem akart idegesíteni, és hogy akkor mostmár őt fogom választani, meg tudja hogy engem idegesített a másik nő létezése, na meg féltékeny voltam, de nem így van, egyáltalán nem érdekelt, mert én ezzel a pasival párkapcsolatot sem tudnék elképzelni. De mi volt a célja ezzel?? Akkor lényegében az egész beszélgetésünk egy nagy hazugságra épült.


2013. máj. 15. 14:37
 1/2 anonim ***** válasza:
Ha férjed van,minek állsz szóba ilyen idiótákkal egyáltalán ? Olyan az írásod,mint ha valami kamasz lennél..
2013. máj. 15. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
1. igaza van! A barátod hallucinált. Meg te is hallucinálsz.
2013. máj. 15. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!