Van esély, hogy valaha normális párkapcsolatom legyen, ha ilyen vagyok? Ötletek, hogy tudjak bízni?

17/L vagyok és eddig nem volt barátom, ami nem is nagyon aggaszt, látva a környezetem negatív példáit a párkapcsolatok terén.

Párkapcsolatom nem volt, viszont volt egy legjobb barátom, aki történetesen fiú. Hát persze, hogy el kellett rontanom, és persze, hogy szerelmes lettem belé. Csak az volt a bibi, hogy kiderült, hogy engem csak azért tartott, hogy legyen valaki készenlétben, ha úgy érezte, hogy senki nem törődik vele és kellett valaki, akiről tudta, hogy mindent elmondhat neki és körül fogja ugrálni. Persze az már nem tetszett neki, hogy külön foglalkozni kéne velem, meg problémázni az érzéseimmel. Három év olyan szintű "barátság" után, hogy még azt is tudtam, hogy milyen pózokban dugta az éppen aktuális barátnőjét, miattam, vagyis... az érzéseim miatt nem beszélünk. Közös megegyezéssel. Aztán egyszer ráírtam, hogy én ezt nem bírom, és, hogy sajnálom amiért kellemetlenül érzi magát miattam csak annyit írt, hogy őt ez kicsit se érinti rosszul a dolog. Konkrétan leszarja, hogy mi van velem.

Tudni kell rólam, hogy a férfiakkal való kapcsolatom alapból elcseszett... Apa alkoholista, lelépett, kiskoromban duci voltam, folyamatosan szekáltak a fiúk.(fizikailag is)

Aztán itt elpattant bennem valami. Egyszerűen képtelen vagyok a férfiakra érző lényként teremteni. Ha az egyik barátnőmnek küld a barátja szerelmes sms-t olyan gondolatok vannak a fejemben, hogy: "Hajrá 'Pistikém', még negyven ilyen, tíz szál rózsa és ez a hülye hagyni fogja, hogy megfektesd, aztán meg majd jól dobhatod."

Ráadásul mióta volt ez a dolog az ex-legjobb barátommal, azóta úgy védekezek a folyamatos bőgés ellen, hogy mindenkivel ultra bunkó vagyok, és ez odáig fajult, hogy az egyik barátnőm közölte, hogy inkább látna bőgni, mint így...

Tudom, hogy "enyhén" sérült vagyok, de én szeretnék jobban lenni.

-privátra nem fogok válaszolni, bocsi-