Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A szerelem nem befolyásolható.
Ámor bármelyik borkorban megbújhat.
Az, hogy valaki még nem volt szerelmes nem azt jelenti, hogy nem is képes rá, csak azt, hogy picit szerencsétlenebb másoknál. A szó nem pejoratív értelmében.
Attól függetlenül, hogy esetenként csalódást, szenvedést hagy maga mögött, ez a legerősebb érzés amit az ember valaha érezhet valaki vagy valami iránt.
Hallottam már teóriákat arról, hogy egy ember életében körülbelül 2* esik szerelembe, míg másutt azt vallják, hogy aki keres az talál.
Vannak akik azt mondják, hogy pár hónapig tart, valaki pedig azt, hogy akár egy egész életen át.
Mindebből az következik, hogy szeszélyes a kicsike, és nem övezik konkrétumok. Viszont egy biztos, mégpedig, mivel ez egy végtelenül általános biokémiai reakció, így minden ember képes rá, feltéve, hogy egészséges.
És az, elég érdekes, sőt szerintem abszurd is, hogy valaki azért nem képes szerelmetes lenni, mert féli az érzést. Hm. Hát valóban, az ismeretlen az félelmetes, de voltaképp mit nevezünk ismeretlennek? Hiszen amivel már találkoztunk az már nem az. Amivel még nem, arról pedig nem igen alkotunk ilyen mély véleményt, hogy ekkora tudatos ellenállásba ütközhessen.
Más megközelítésből pedig, szerintem csak az képes tiltani ezt az érzést, aki egyszer, többször már átérte és nagyon mély sebeket hagyott benne. Aki viszont nem, az akarva, akaratlanul is áldozatául esik.
Viszont itt a kérdés magába foglalta a "sohát".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!