Miért van ez? (Kérdésed túl rövid, a magyarázatod hosszú. )

Van egy srác, úgy érzem, szeretem (2 éve, reménytelen az eset). Mikor együtt vagyunk, találkozunk, nem érzek semmi különöset. Mármint persze, nagyon jó érzés, izgulok, legszívesebben végig vigyorognék, de sikerül moderálnom magam. Csak olyan eget rengető, csodaszintű érzésem nincs, amit akkor gondolok, hogy majd a legközelebbi találkozásnál lesz, mikor nincs velem. Mert ha nem vagyok vele, majd megőrülök a hiányától, szenvedek, leginkább csak bőgnék. Azt akarom, hogy azonnal találkozzunk, nagyjából isteni szintre emelem. Mintha olyankor értékelném igazán magát a lényét és az iránta érzett szeretetemet, mikor távol van. Ez mitől van? Normális?