Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
21/F vagyok. Szerintetek merre találok olyan hölgyeket, akik akár fizetnének is pár éjszakáért? (bővebben lent)
Tudom, most sokan meg fognak szólni, de ettől egy kicsit ha kérhetem térjetek el.
Szeretnék olyan munkát vállalni, amiben nők akár fizetnének is a kényeztetésért. Tudtommal létezik ilyen munka, csak nem tudom hogy működik. Ebben lenne szükségem bármiféle tanácsra,oldalra stb... hogyan tudnám körüljárni a témát? Mert sajnos még csak érdeklődés szinten vagyok a témával.
Nem vagyok egyébként az a fűvel-fával lefekvős srác, de pénzért, természetesen az én, és a partnerem részéről is teljes diszkréció ellenében vállalnám mindezt... Akivel idáig lefeküdtem, hozzájuk érzelmileg is kötődtem, egy-két kivétellel. Azt viszont elmondhatom, mindegyikőjük általában már az első alkalommal magától elmondta, hogy velem volt a legjobb.
Amit tudni lehet rólam. Szőke haj, kék szemek, kockás has. Testalkatom tehát sportos, hiszen 12 éve sportolok, mindemellett kondizok is. Értelmesnek tartanak az ismerőseim. Szerencsére egy kezemen meg tudom számolni mennyi nő utasított el idáig az életben. Biztos lennének jelentkezők. Bármiféle segítséget ha kaphatnék, megköszönném!
Szerintem ilyen apróhirdetéses oldalokon,újságokban kellene próbálkoznod.
Adj fel hirdetést.Többet,több helyen.
Nagyon sok ilyen jeleggű hirdetéssel találkoztam már az életem során,bár az fordítva volt.Lány keresett urat.
Nem akarok én lenni az, aki vészmadárkodik...
De belegondoltál, hogy milyen nők vennék igénybe ezt a szolgáltatást?
Persze, biztos van köztük elvétve 1-2 bombázó, vagy átlagos, akinek csak ideje nincs pasizni...
De tudod garantálni, hogy ha egy idős ( 60 feletti mondjuk...), vagy egy kövér ( 100 kg feletti...) nő fizet, akkor is fel fog állni, akkor is minőségi lesz a szolgáltatás?
Mert ugyebár egy nő orgazmusa nem mindig csak fizikai tényezőkön alapul. Nekem pl. éreznem kell, hogy a partnerem kíván, különben nem tudok elmenni.. tudok olyat, akinek az kell, hogy érezze, ő az álmaid nője...
Ha igen, akkor hajrá!
Magyarul hímringyó lennél. Azzal ugye tisztában vagy, hogy az "ingyen" pasiból is túlkínálat van? Szóval valami nagyon extrának kell lenned, hogy fizessenek is érted. Aztán meg gusztus kérdése is, mert bizony jöhet 100kgos tehén, vagy szottyadt öregasszony és arra nem hiszem, hogy felállna, úgyhogy ezzel is kalkulálnod kell. Na meg arra készülj, hogy lehet egy két búza is fel fog hívni.
Kersess neten ügynökségeket, vagy szextárskeresőkön, vagy apróhirdetésekben.
Pesten nagyon sok jôl kinéző,karbantartott 30-50-es korosztàly keres alkalmi pasit szòrakozàs cèljàbòl.Âltalàban gazdag férj tartja el őket,mivel dolgozbiuk nem nagyon kell,ezért operàba,szìnhàzba,jòtékonykodni,kiàllìtásokra jàrnak àltalában a férjeiknél fiatalabb jobban kinéző escort pasikkal,akik kèzről kèzre jàrnak egy baràtikörben.ez ott sikk,ők vannak olyan sznobok hogy inkàbb fizetnek rengeteg pènzt a velük eltöltött időért,persze teljes diszkrèciò ellenében a fèrj felé.Nagyobb vàrosokban terjedt,elvileg jòl fizet.Keress ilyen gazdag férjjel ellàtott pénzéhes nőcskéket,akinek imponálna egy fiatal sràc.
Egyébkènt nem hiszem hogy a 100kilòs ronda csaj vagy a 60 éves ràncos nyanya megfizetné azt a pénz amibe ez kerül.A fizetett szexkapcsolat gazdagok kivàltsàga ebből következik hogy ők adnak a megjelenésükre.pl hiàba lesz kövér vagy ronda,de jòl fog kinézni mertmegteheti. Egyèbkènt meg nem kell mindenkit elvàllalni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!