Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy nagyon közvetlen pasinál hogy lehetne kideríteni, hogy tetszem-e neki?
Egyik fiú barátomról van szó, aki nagyon közvetlen mindenkivel. Mindig pörög, mindig csinál vmit, sok ismerőse van (szerintem 80-90%-ban lány barátai vannak, velók is lóg mindig), és olyan fajta, aki mindenkivel ugyanúgy viccelődik (olyanokat mond, amit másnál már az érdeklődés jelének vennék).
Szóval mostanában elég sokat találkoztunk, mert egyik bnőm csoporttársa, és sokat lógok velük, bulizni is velük szoktam, most meg vizsgaidőszakban mindig együtt tanultunk. Azóta minden nap ír vmit facebookon, jól el szoktam beszélgetni vele személyesen is, meg neten is, de tudom, hogy másokkal is szokott így beszélgetni, szóval szerintem ezt sem lehet jelnek venni.
Hogy lehetne kideríteni, hogy esetleg lenne-e esélyem nála, vagy csak szimplán bír, mint havert?
(20 évesek vagyunk)
jó kérdés.. az ilyen természetű embereknél ezt nehéz kideríteni. próbáld meg valami ötletekkel megtudni.. pl azt mondod randira mész, figyeld a reakcióját, féltékeny e stb.
vegyél fel valami csinos rucit, mutasd meg neki hogyan áll, ezekből majd észre veheted.
A randisat próbáltam, vagyis nem egészen így, meg az volt a baj, hogy pont akkor került szóba, mikor neten beszélgettünk, így nem láthattam, hogyan reagál.
De a lényeg az volt, hogy randizgattam jópár hónapja egy sráccal, akivel nem vmi szépen váltunk el, és ezt ő is tudja, mert a bnőim biztos meséltek neki erről, meg engem is szekáltak úgy, hogy ő is ott volt. És ez szóba került múltkor, mert mondtam neki, hogy már nem beszélünk, de közbe írt nekem face-n mert szülinapom volt. És kérdezte, hogy ő azt hitte, hogy már nem beszélünk. Erre mondtam, hogy nem is. Erre az volt a válasza, hogy de ne mondjam, hogy nem csillant fel a szemem, mikor megláttam, hogy írt. Erre írtam vmi h.lyeséget, hogy nem stb. és erre ő, hogy próbálod tagadni de úgyis a szerelem mindent legyőzz (smilye).. aztán vhogy témát váltottunk.
Szerintem az a baj, hogy manapság, mindenki max. a netet részesíti előnybe, ezért nem lehet kitalálni.
Próbálj kiszakadni a netből és személyesen társalogjatok. Egy olyan 15-20 évvel ezelőtt is inkább személyesen ismerkedtek.
Próbáld meg ezt megfogadni és személyesen társalogva vele, megfigyelni a reakcióit. Úgy se lesz könnyű (főle ha már minden adud a netre szántad)!
Hát konkrétan rákérdezni nem merek, lehet azzal csak elrontanék mindent:/
Személyesen is szoktunk találkozni, sőt, az utóbbi pár hétben kb. reggeltől estig együt voltunk, mert tanultunk, meg ugye a könyvtárba ott a számítógépes kabinet, és néha mikor nem kellett annyit tanulni de haza se akartunk menni, akkor megnéztünk egy filmet, zenét hallgattunk, játszottunk stb. Meg többször volt, hogy elmentünk csak úgy sörözni este, vagy elkísért az állomásig meg iylenek. De volt, hogy egész nap együtt voltunk, hazamentünk és ott is beszélgettünk.
És mik azok az egyértelmű reakíciók, amiket figyelhetek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!